Kis csapat hatalmas eredmények – KEMPO VB 2024

 A 2024. év versenyszezonját egy igazán grandiózus megmérettetéssel zárta csapatunk, részt vettünk a 28. alkalommal megrendezésre kerülő Hanshi Kupán, mely egyben otthont adott a 6. UWSKF (United World Sport Kempo Federation) idei Világbajnokságának. A megmérettetések Világbajnokság, illetve Világkupa minősítéssel futottak a kiírt divíziók függvényében.

A rendezvény méreteit tekintve az ország egyik legnagyobb harcművészeti eseményévé nőtte ki magát. 12 ország 83 klubja közel 700 harcost küldött, akik 2350 nevezést adtak le és váltottak versenyre. A kétnapos rendezvény során 8 tatamin folytak a technikai számok és küzdelmek.

Csapatunk 7 fővel indult neki a megmérettetésnek és bár tudtuk, hogy sok kategóriában éremesélyesként állhatunk pástra, azt is biztosra vettük, hogy nem fogjuk ingyen kapni a győzelmeket.

A szombati nap a gyermekeké volt, ahol egy fő képviselte klubunkat. Balla Benjamin 7 éves kora ellenére türelemmel viselte a kora reggeli mérlegeléstől kezdődő éjszakába torkolló kihívást. A mestere – egyben édesapja – által választott mindkét versenyszámban aranyérmet szerzett, ráadásul úgy, hogy az első kategóriában egy súly- és korcsoportban is nagyobb kategóriából érkező ellenféllel kellet szembenéznie. Benjamin, már az első nap magasra tette a lécet a többiek számára azzal, hogy kiváló teljesítményével a Kandó SC „bejelentkezett”. Ezzel a ténnyel hatalmas nyomást és motivációt adott a másnap startoló felnőtt csapattagjainkra.

Vasárnap a felnőtteké volt a főszerep. Csapatunkat ezen a ponton ketté választanám, ugyanis volt két fő, akik idén csatlakoztak klubunkhoz és első versenyükön vettek részt. Ők világkupa rangú
A-viadal – azaz kesztyűs komplex full kontakt – küzdelemben álltak a küzdőtérre. Honti Viktor ezüstéremmel, míg Beréti Dániel bronzéremmel zárták a versenyüket. Az érmeiken felül rengeteg hasznos versenytapasztalatot hoztak haza – némi új motivációval megfűszerezve – a tarsolyukban.

Rajtuk kívül élete első kempo versenyén pástra lépett Vancsek Kristóf is. Az ő alapstílusa a Kyokushin karate, ahol már nagy versenytapasztalata van, de ezt nem könnyű maradéktalanul átültetni a kempo világába. Neki mégis sikerült. Formagyakorlat kategóriában világbajnoki bronzérmet, pusztakezes full kontakt kategóriában világbajnoki ezüst-, C- viadal – azaz komplex érintő jellegű kesztyűs küzdelemben – világkupa aranyérmet szerzett.

Kiss Eszter Sensei személyében újdonsült világbajnokot avathattunk. Eszter Sensei hihetetlen felkészülésen van túl, mely során a harcművészet szinte összes létező démonjával megküzdött, kezdve a hónapok óta tartó súlykontrollal vegyített megfeszített edzés tempó mellet a formaidőzítésen keresztül a végső fogyasztásig. Az első eredmény a sikeres mérlegelés volt. Ennek köszönhetően a fizikális és mentális állapota szinkronba került a tökéletes technikai repertoárt tartalmazó tudásával. Az általa választott versenyszámok világbajnokságként kerültek lebonyolításra. Fomagyakorlatban, B-viadalban – azaz komplex kesztyűs küzdelemben -, valamint pusztakezes full kontaktban – egy borzalmasan erős mezőnyben – aranyéremig menetelt. Mind azt hittük már megállíthatatlan lesz a No Gi Submission versenyszámban is, de végül a döntőben egy régi magyar vetélytársával találta szembe magát. Heroikus küzdelemben domináns vezetést követően sajnos a végére egy minimális, 1 pontos  hátrányba került és így másodikként zárta a döntőt.  Csodálatos teljesítmény és hatalmas eredmény, melyre méltán lehet(-ünk) büszke(ék).

Balla Ákos Sensei klubunk egyik dojo-jának a vezető mestere mindamellett, hogy segítette tanítványait és kisfiát, tatamira is lépett a világbajnokságon. Ákosnak nagy versenytapasztalata van, így bizton tudtuk, hogy sok kategóriában oda fog érni a dobogóra. Most sem hagyott cserben minket. Az ő kategóriái ugyancsak nehéznek bizonyultak az ellenfelek ismeretében. Formagyakorlatban világkupa rangon aranyéremmel zárt, A-viadal – komplex kesztyűs full kontakt kategóriában 4. helyezést ért el. No Gi submission világbajnoki kategóriában már egészen bronzéremig lépkedett. A végén jöttek Ákos Sensei igazán kedvelt kategóriái, melyek a pusztakezes full kontakt és a Gi Submission, melyekben nem talált legyőzőre, így világbajnokként zárta a napot. Mindkétszer abszolút domináns és egyértelmű győzelmeket követően, minden maradék erejét bevetve állhatott a dobogó legfelső fokára.

Varga Ákos Sensei klubunk másik dojo-jának vezető mestere is indult a megmérettetésen. Természetesen ő is segítette a klub többi versenyzőjét ezen a fontos napon. Nagy versenytapasztalata okán tőle is vártuk a szép eredményeket. Ákos Sensei szerencsésebb sorsolásokat kapott pár versenyszámban, így ezekben a számokban tudását „viszonylag könnyen” aranyéremre válthatta.
A formagyakorlat, a fegyveres formagyakorlat és a point sparring küzdelmi kategóriákban világbajnoki címet szerzett. Ezek után még nem nyugodhatott meg, mivel a számára két legnehezebb és legfontosabb kategória még hátra volt. Az egyik az A-viadal – azaz komplex kesztyűs full kontakt-, melyben ellenfél hiányában egy súlycsoporttal feljebb sorolták. Ebben kategóriában egy rendkívül szoros meccsen fegyelmezett, szigorú taktikát követő küzdelemben megosztott pontozással sikerült tovább mennie a döntőig, majd azt ott lévő ellenfélnél már domináns, pontozásos győzelmet aratva megnyerni a divíziót. Már csak a másik presztízs kategória volt hátra. Az eddigi sikerek miatt látható volt Ákoson, hogy felszabadult és bár fáradtan, de nagyon stabil lelki állapotban állt pástra a pusztakezes full kontakt kategóriában. Itt domináns TKO győzelemmel lett világbajnok, hibátlan – 100%-os – napot zárva.

 A verseny összegezve:

7 Induló, 21 kategória nevezés,14 arany-, 3 ezüst-, 3 bronzérem

 Balla Benjamin

               No Gi submission                          – Világkupa 1. helyezés

               Gi submission                                – Világkupa 1. helyezés

Honti Viktor

               A-viadal                                            – Világkupa 3. helyezés

Bereti Dániel

               A-viadala                                         – Világkupa 2. helyezés

Vancsek Kristóf

               Formagyakorlat                             – Világbajnoki 3. helyezés

               C-viadal                                            – Világkupa 1 helyezés

               Pusztakezes viadal                         – Világbajnoki 2. helyezés

Kiss Eszter

               Formagyakorlat                             – Világbajnoki 1. helyezés

               B-Viadal                                           – Világbajnoki 1. helyezés

               Pusztakezes viadal                         – Világbajnoki 1. helyezés

               No Gi submission                          – Világbajnoki 2. helyezés

Balla Ákos

               Formagyakorlat                              – Világkupa 1 helyezés

               A-viadala                                         – Világbajnoki 4. helyezés

               Pusztakezes viadal                         – Világbajnoki 1. helyezés

               No Gi submission                          – Világbajnoki 3. helyezés

               Gi submission                                 – Világbajnoki 1. helyezés

Varga Ákos

               Formagyakorlat                             – Világbajnoki 1. helyezés

               Fegyveres formagyakorlat          – Világbajnoki 1. helyezés

               Point Sparing                                  – Világbajnoki 1. helyezés

A-viadal                                            – Világbajnoki 1. helyezés

Pusztakezes viadal                         – Világbajnoki 1. helyezés

Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a segítséget, aki szerepet játszott ezen eredmények elérésében, valamint a felkészülési és az indulási feltételek biztosításában.