Újabb mérföldkőhöz érkezett az ÓE – Kandó SC kempo szakosztálya, hiszen sportolóink az idei évben is képviseltették magukat a rangos, immáron XXII. alkalommal megrendezett Nyílt Nemzetközi Harcművészeti Versenyen. A Hun Kempo Kai stílusszervezet által életre hívott viadal valódi világversenynek bizonyult: nagyságrendileg 10 ország harcművészei mérték össze erejüket a tatamin.
A Kandó SC hat fős különítménnyel vágott neki a megmérettetésnek, és harcosaink nemcsak helytálltak, hanem számos kategóriában a dobogó legfelső fokára is felállhattak.
Részletes eredmények és hősies küzdelmek
Rutin és precizitás a formagyakorlatokban
A mesterek mezőnyében Varga Ákos ismét megmutatta technikai felkészültségét: Mester Katában ezüstérmet szerzett, míg a Fegyveres Mester Kata kategóriában nem talált legyőzőre, így aranyéremmel gazdagodott.
Földváry Zoltán szintén a mesterek között indult formagyakorlatban, ahol egy értékes bronzéremmel öregbítette a klub hírnevét.
Embert próbáló küzdelmek a felnőttek között
Szöllősi Zsolt igazi sportemberi nagyságról tett tanúbizonyságot. Stop Semi Kontaktban a veterán mezőny hiánya miatt egy felnőtt versenyzővel kellett megküzdenie a veteránok mellett, ahol végül a második helyet szerezte meg. Light Kontaktban azonban már nem volt megállás: itt aranyérmet ünnepelhetett a hasonlóan vegyes kategóriában. A nap egyik legkeményebb kihívása a Chikara Kurabe kategória volt számára, ahol ellenfél híján Zsoltot a felnőttek közé sorolták át; itt egy hatalmas csatában végül az előkelő második helyen zárt.
Dominancia a földön és állásban
Földváry Zoltán a formagyakorlata után a küzdőtérre is belépett, és Gi Submission kategóriában a tőle megszokott magabiztossággal gázolt át a mezőnyön, megszerezve az aranyérmet.
Haga Gergely felemás, de rendkívül tanulságos napot zárt. Light Kontaktban domináns bunyóval utasította maga mögé a mezőnyt és lett első, azonban Full Kontakt B-ben a sors (és a szabálytalan találatok) közbeszóltak. A döntőben két illegális lágyékrúgást is elszenvedett, mely után végtelenül sportszerűen saját felelősségre és saját döntésből folytatta a küzdelmet, de sajnos az esemény rányomta bélyegét a meccsre, így pontozással végül az ezüstérmet vehette át.
Egy parázs debütálás
A nap egyik legnagyobb meglepetését és egyben legszebb pillanatát Varga Zsombor szolgáltatta, aki élete első versenyén rögtön a mélyvízbe ugrott. Full Kontakt B kategóriában menetelt az aranyig. A döntője igazi kihívás volt: az alapidő utáni döntetlent követően a hosszabbításban Zsombor abszolút dominanciát mutatott, így végül az ő kezét emelték a magasba – első versenyén rögtön aranyérem!
Összesített éremtáblázat
Versenyző
Eredmények
Varga Ákos
1. hely (Fegyveres Kata), 2. hely (Mester Kata)
Varga Zsombor
1. hely (Full Kontakt B)
Haga Gergely
1. hely (Light Kontakt), 2. hely (Full Kontakt B)
Földváry Zoltán
1. hely (Gi Submission), 3. hely (Mester Kata)
Szöllősi Zsolt
1. hely (Light Kontakt), 2. hely (Stop Semi), 2. hely (Chikara Kurabe)
Köszönetnyilvánítás
Ez a sikerszéria nem jöhetett volna létre a stabil háttér nélkül. Ezúton is szeretnénk megköszönni az ÓE – Kandó SC-nek a folyamatos támogatást. Hatalmas hála illeti felkészítő mestereinket – Erdős Jánost, Varga Ákost, Balla Ákost és Szöllősi Zsoltot –, akik áldozatos munkájukkal segítették a versenyzőket az úton.
Gratulálunk minden résztvevőnek, büszkék vagyunk rátok! Hajrá Kandó!
Varga Ákos a Shorinji Toraken Ryu Kempo legmagasabb rangú európai mestere lett!
A harcművészetek világában ritkán adatik meg, hogy egy európai kempoka nemcsak vendégként, hanem úttörőként hagyjon nyomot a stílus bölcsőjében. Varga Ákos, a hazai Shorinji Toraken Ryu kempo élet meghatározó alakja, nemrég tért haza az Egyesült Államokból, ahol az észak-karolinai Charlotte-ban, a stílus központi edzőtermében (Honbu Dojo) tett tanúbizonyságot tudásáról.
Az Óbudai Egyetemtől a világsikerig
Varga Ákos útja a harcművészetek világában szorosan összefonódik az egyetemi élettel: 2009-ben az Óbudai Egyetem hallgatójaként, egy testnevelés óra keretein belül ismerkedett meg a kempóval Erdős János 3. danos mester keze alatt. Ez az eredmény sokak mellett, de kiemelkedően köszönhető Erdős Jánosnak, akitől Ákos a mai napig tanul és képzi magát, annak ellenére, hogy a Shorinji Toraken Ryu kempoban már magasabb fokozaton áll.
Fontos hangsúlyozni, hogy a szakmai munka hátterét valódi bajnokok adják: Erdős János, Balla Ákos és Varga Ákos is többszörös magyar, Európa- és világbajnok különböző kategóriákban, ami garanciát jelent a náluk folyó képzés színvonalára.
Jelenleg Varga Ákos a Kandó SC egyik vezető edzője, akivel a klub edzésein és az Óbudai Egyetem testnevelés óráinak keretein belül is találkozhatnak a sportolni vágyók. Ebben a munkában és az amerikai felkészülésben, valamint az utazás során is nagy segítséget nyújtott számára Balla Ákos, aki szintén tart edzéseket és egyetemi testnevelés órákat a hallgatóknak.
Tizenkét napos intenzív fejlődés a tengerentúlon.
Varga Ákos barátjával és harcművész társával, Balla Ákos mesterrel (Kurayfat Kempo 2. Dan) vágott neki a tizenkét napos, minden szempontból kimerítő és tanulságos útnak. A látogatás célja a stílusvezető mesternél, Soke Ray D. Ferrellnél való közvetlen tanulás és a technikai repertoár csiszolása volt. A 12 nap során közel 100 órát töltöttek a Honbu dojo-ban és külső helyszíneken edzéssel, gyakorlással és tanulással.
A képzés részét képezték a modern speciális önvédelmi elemek is, mint:
• Éles lőgyakorlatok lőtéren.
• Speciális önvédelmi szituációk gyakorlása sokkolópengés késsel.
• Valódi Smith & Wesson fegyverekkel (műanyag magos gyakorló tölténnyel) végrehajtott, egymás elleni taktikai, önvédelmi gyakorlatok.
Húsz éve nem látott mérföldkő a 4. Dan.
A bentlakásos tábor csúcspontja a vizsganap volt, amely sporttörténelmi jelentőséggel bírt. Varga Ákos első európaiként vizsgázott le az Egyesült Államokban 4. Dan fokozatra.
„Ez nem csupán egy újabb övfokozat, hanem egy hatalmas felelősség. Megközelítőleg 20 éve nem vizsgázott senki erre a rangra a szervezetnél; legutóbb a jelenleg 7. Danos Kevin Caldwell teljesítette ezt a szintet” – emelték ki a kinti mesterek.
A vizsgabizottság tagjai között olyan nevek szerepeltek, mint:
• Soke Dr. Cherry a stílus megalapítója és Soke Ray mestere
• Soke Ray D. Ferrell a jelenlegi stílus vezetője
• Hanshi Burt
• Kyoshi Caldwell
• Kyoshi Dufrense
• Kyoshi Mann
A legmagasabb rangú európai képviselő
A jelenleg elért eredményekkel Varga Ákos vált a Shorinji Toraken Ryu Kempo legmagasabb rangú európai mesterévé. Ákos a jövőben továbbra is technikai vezetőként irányítja a hazai szakmai munkát a stíluson belül a Kandó SC-nél, célja pedig az Amerikában megszerzett mélyebb tudás és a modern taktikai ismeretek átadása. A magyar tagozat ezzel nemzetközi szinten is megkerülhetetlen tényezővé vált a stílus térképén.
Fontos: Az edzéseken az első 20 jelentkező vehet részt. A jelentkezés a tagdíj befizetésével válik véglegessé. Tájékoztatjuk, hogy a tagdíj visszafizetésére sajnos nincs lehetőség.
A tagdíj összege 15.000 Ft, amely 3 hónapra szóló részvételt biztosít az edzéseken.
A tagdíjat a következő számlaszámra kérjük utalni:
OTP Bank Nyrt. Számlaszám: 11708001-20101220-00000000 Közlemény: Név + kispályás labdarúgás jelentkezés
Várunk szeretettel, alakítsunk ki együtt egy nagyszerű közösséget!
Szeretnél egy olyan közösséghez tartozni, ahol a mozgás, a fejlődés és a jó hangulat kéz a kézben jár? Nálunk kezdőket és haladókat egyaránt várunk, kortól és előképzettségtől függetlenül!
Versenyzési lehetőség azoknak, akik kipróbálnák magukat
Barátságos, befogadó közösség, ahol mindenki számít
Folyamatos fejlődési lehetőség – hobbitól a versenyszintig
Kiket várunk?
Gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket
Teljesen kezdőket, akik most ismerkednek a sporttal
Haladó és versenyző sportolókat
Azokat is, akik nem csak sportolni, hanem közösséghez tartozni szeretnének
Mit nyújtunk?
Strukturált edzésprogramokat
Fejlesztő, élményalapú foglalkozásokat
Közösségi eseményeket, versenyeket, közös programokat
Biztonságos, motiváló közeget a fejlődéshez
Kedvezmények (Life1, nevezési díjak más eseményekre stb.)
Hol és mikor?
Az edzésekről a szakosztályvezetőktől/edzőktől tudtok információt kérni, melyet megtaláltok weboldalunk “Elérhetőségek” fül alatt.
Egyéb eseményeink
Részt vehettek és próbára tehetitek tudásotokat egyéb eseményeinken, melyek év közben lesznek meghirdetve pl.: csocsó, darts, erőpróba, jóga, túrázás, labdarúgás, stb. Kövessétek Facebook és Instagram oldalainkat is, hogy ezekről első kézből értesüljetek.
Hogyan tudsz csatlakozni?
Egyszerűen! Vedd fel velünk a kapcsolatot a fentebb említett elérhetőségeken, vagy gyere el egy próbaedzésre, és tapasztald meg személyesen a hangulatot!
Az év vége közeledtével érdemes egy pillantást vetni az ÓE Kandó SC szakosztályainak eddigi szereplésére, hiszen sportolóink idén is szép eredményekkel öregbítették egyesületünk hírnevét.
Női röplabda A Női II. osztály alapszakaszának A csoportjában csapatunk jelenleg az első helyen áll, és a legutóbbi mérkőzését is magabiztos győzelemmel zárta. Remek forma, gratulálunk!
Férfi röplabda Férfi röplabdázóink a felnőtt férfi I. osztályban jelenleg a 11. helyet foglalják el, folyamatos küzdelemmel és értékes tapasztalatszerzéssel a hátuk mögött.
Kosárlabda Kosarasaink a MEFOB bajnokságban a 9. helyen, míg NB II-es csapatunk szintén a 9. pozícióban áll a bajnokságban. A munka folytatódik, a cél egyértelmű!
Vízilabda Vízilabdásaink a Budapesti Gyarmati Dezső felnőtt férfi bajnokságban jelenleg a 8. helyen állnak, és minden mérkőzésen nagy elszántsággal küzdenek.
Kempo Harcosaink idén világbajnokságon szerepeltek, ahol kimagasló eredményekkel zártak – részletek korábbi cikkünkben olvashatók. Büszkék vagyunk rátok!
Asztalitenisz, íjászat, esport Szakosztályaink jelenleg a jövő évi megmérettetésekre készülnek, és biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan ők is megmutatják tudásukat.
Amellett, hogy szurkolhattok csapatainknak, 2026-ban ti is csatlakozhattok szakosztályainkhoz, többek között:
kosárlabda
vízilabda
férfi & női röplabda
asztalitenisz
íjászat
kempo
sakk
esport
Valamint részt vehettek közösségi eseményeinken is, mint például:
labdarúgás | darts | csocsó | túrázás és még sok más!
Kövessetek minket, szurkoljatok velünk, és legyetek részesei az ÓE Kandó SC sportéletének!
Kellemes ünnepeket és sportban gazdag új évet kívánunk!
Hamarosan kezdetét veszi a világ egyik legnagyobb kempo eseménye: a 7. UWSKF Sport Kempo World Championship & 29th Hanshi Cup, amelyet idén is hazánkban rendeznek meg, a Budaörsi Városi Sportcsarnokban. A többnapos nemzetközi viadalon a világ minden tájáról érkező harcosok mérik össze tudásukat – formagyakorlatokban, fegyveres kategóriákban, Gi és No-Gi földharcban, valamint különféle viadal szabályrendszerekben. Az esemény rangja és színvonala rendkívüli, a helyszín pedig méltó otthont ad ennek a nagyszabású világbajnokságnak.
Az ÓE Kandó Sport Club büszkén jelenti be, hogy egy erős és elhivatott csapattal áll rajthoz. Versenyzőink hosszú hónapokon át készültek a megmérettetésre, és mindannyian különböző kategóriákban, több versenyszámban is bizonyítani fognak.
A csapat tagjai:
Varga Ákos, aki kata, A-viadal és viadal versenyszámokban méretteti meg magát a Master kategóriában. Balla Ákos Balázs több számban is indul: kata, Gi submission, No-Gi submission és viadal – szintén a Master mezőnyben. Balla Ákos Benjamin a kezdő (Beginner) kategóriában fog küzdeni, Gi és No-Gi földharc versenyszámokban. Földváry Zoltán három különböző ágon is bizonyít: kata, Gi sub és No-Gi sub, mindezt a Master kategóriában. Csada Pál az Advanced mezőnyben indul, ahol Gi sub, B-viadal és viadal számban fog harcba szállni. Haga Gergő a kezdő kategóriát képviseli, ahol Gi sub, B-viadal és viadal versenyszámokban lép tatamira. Kárnyáczky Ferenc pedig egy különleges számban, a fegyveres kata kategóriájában áll rajthoz, szintén a Master mezőnyben.
Ez az esemény nem csupán verseny, hanem hatalmas lehetőség klubunk számára: nemzetközi színtéren jelenhetünk meg, a sportág legjobbjai között. Versenyzőink számára pedig életre szóló élmény, fejlődési lehetőség és egyben óriási megtiszteltetés, hogy a magyar kempo-t és az ÓE Kandó SC-t képviselhetik a világ legjobbjai között.
A támogatás mindig sokat jelent a versenyzőink számára. Legyen szó egy bátorító üzenetről, egy helyszíni tapsviharról vagy a közösségi médiában való buzdításról – minden apró figyelem erőt ad a tatamin és a küzdőtéren. A kempo rendkívül összetett sport: technikát, erőt, kitartást és lelki stabilitást egyaránt igényel. A tudat, hogy mögöttük áll a klub közössége, óriási pluszt jelent a küzdelmek során.
A verseny izgalmas, pörgős és látványos lesz: formagyakorlatok, fegyveres bemutatók, földharcok, álló- és kontaktküzdelmek követik egymást egész nap. Aki kilátogat, garantáltan élményekkel teli programban részesül.
Hajrá ÓE Kandó SC! Hajrá harcosok!
Bízunk benne, hogy minden versenyzőnk méltó módon képviseli klubunkat, és magabiztos, tiszta, sportszerű küzdelmekkel áll helyt a nemzetközi mezőnyben. Akár éremmel, akár tapasztalattal térnek haza – számunkra már azzal győztek, hogy bátran kiállnak a világ legjobbjai elé.
Kövessétek figyelemmel a verseny napjait, szurkoljatok nekik, és legyetek büszkék rájuk – mi már most azok vagyunk!
Az idei XIX. Eger Kupa már a belépés pillanatában érezhetővé tette, miért tartják az egyik legkeményebb hazai kempo megmérettetésnek. A csarnokot megtöltő közel 400 versenyző, a pattogó tapsok, a tatamin visszhangzó léptek és sokszor a koncentráció csendje mind azt hirdették: itt csak az a versenyző jut tovább, aki testben és lélekben is felkészített/felkészült.
A nap, amikor Balla Ákos minden mozdulata aranyat ért
Már a mesterkategória formagyakorlatánál érezni lehetett, hogy Ákos nagyon „egyben van”. A bírók arcán megjelenő elismerés, majd a magasba tartott ponttáblák egyértelművé tették, hogy ma nem volt nála jobb.
Haga Gergő – amikor valakiben a küzdősport szíve dobog
A B-viadal küzdelmei alatt minden ütés és minden mozdulat mögött ott volt Gergő elszántsága. A képről is sugárzik a nyugalom, a harci kedv és a felkészültség – az a fajta hozzáállás, ami győzelemmé formálhatja a technikát.
Csada Pál – csendes erő, stabil eredmények
Pál képein a szerénység és a fegyelem találkozik. A Gi submission és a B-viadal bronzérmei mögött rendíthetetlen kitartás áll.
Földváry Zoltán – technika, türelem, …. ezüstök
Mind gi-ben, mind nogi-ben lenyűgöző látni Zoli mozgását – és talán a képről is érződik a technikai felkészültsége. A küzdelmek ritmusa, a földharc apró részletei szépen tükröződnek a versenyről készült felvételen.
A csapat ereje – közös kép, közös élmények
Ezen a fotón a csapat tagjai mindannyian együtt állnak. Ökölben a kezek, mosoly az arcokon. Itt sűrűsödik össze minden edzés, minden küzdelem, minden támogatás. Látszik, hogy ez nem csak egy csapat – ez egy közösség, ami együtt lépked fel egyre magasabbra a dobogón…. egészen a csúcsig.
A Kandó S.C. az idei XIX. Eger Kupán nem csupán érmeket szerzett. A kis csapat 8 dobogós helyezéssel bizonyította: • a kitartást, • az egymás iránti támogatást, • a sport iránti tiszteletet.
A fotók és az eredmények együtt mesélnek arról, milyen hosszú út vezet ezekhez a sikerekhez – és milyen erős közösség áll a versenyzők mögött. Most egy maréknyi kempoka indult a versenyen, de az elmúlt időszak sok éremmel gazdagította az Kandót, az Óbudai Egyetem sportklubját.
Még nem dőlhetünk hátra, mivel 2025. december 6-7. én kerül megrendezésre a XXIX. Hanshi Kupa a Budaörsi Városi Sportcsarnokban, amely egyben Világ- és Európa bajnoki megmérettetés is. Reméljük, hogy a Mikulás -no meg a komoly felkészülés- hoz számunkra jónéhány fényes érmet, EB-VB címet.
Gratulálunk minden indulónak, a felkészítő mestereknek, az edzésen segítő klubtársaknak és nem utolsó sorban a támogatóinknak!
Június 21-én immáron 11. alkalommal került megrendezésre a Csomád Kupa Harcművészeti Fesztivál, melyen csapatunk is részt vett.
Sajnálatos módon a verseny lebonyolítási hetében lebetegedett két – az éremszerző helyekre igazán potens – csapattársunk Balla Benjamin és Balla Ákos. Az ő kiesésük még több erőt adott a résztvevőknek, hogy az „ő érmeiket” is elhozzák a viadalról. Ez csapatdöntés volt, tehát így is lett. 😊
Maga a verseny – mint eddig is – szabadtéren került megrendezésre a Falunappal egybekötve, ami remek hangulatot adott az egész rendezvénynek. Szabadtéri mivoltából adódóan a versenyzők számára plusz kihívást tartogatott az egész napos hőség és a tűző napon való várakozás, valamint a küzdőterek sátor alatti füllesztő hősége. Ez mindenkit nagyon megviselt, de ennek ellenére csapatunk magas színvonalú küzdelmeket és technikai versenyprogramokat mutatott be.
A Kandó SC harcművészei négy fővel összesen 7 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérmet, illetve egy negyedik helyezést szereztek.
Az eredmények nevesítve
Palcsó Zétény – élete első versenyén – / 16-17 éves korosztályban
71-75 kg Gi Submissionben 3. helyezés
70-76 kg Light Contactban 1. helyezés
Haga Gergő / 16-17 éves korosztályban
50-55 kg Gi Submissionben 4. helyezés
50-55 kg Light Contactban 3. helyezés
Szöllősi Zsolt / 36-44 éves korosztály
Mester Katában 2. helyezés
85-93 kg Light Contactban 1. helyezés
94-104 kg Full Contactban 2. helyezés
Varga Ákos /18-35 és 36-48 éves korosztály
Mester Kata 1. helyezés
Fegyveres Mester Katában 1. helyezés
76 – 84 Kg Gi Submissionben 1. helyezés
76 – 84 Kg Light Contactban 1. helyezés
72 – 78 Kg Full Contactban 1. helyezés
A divíziókban mindenhol erős és nívós mezőny alakult ki, így a küzdelmi- és technikai versenyszámok is nagy kihívást jelentettek a résztvevőknek. Ezúton is szeretnénk gratulálni a versenyen induló csapatnak és a felkészítő – sok esetben induló – mestereiknek.
Reméljük, hogy ezek az újabb szép eredmények ismét sok ember érdeklődését keltik fel klubunk és a kempo stílus iránt. Ha pedig ez így van, akkor szívesen várjunk őket folyamatosan működő edzéseinken az Egyetemen.
Mint minden évben most is részt vett csapatunk kempo szakosztálya a huszonegyedik alkalommal megrendezett „Emlékverseny” Nyílt Nemzetközi Harcművészeti Bajnokságon, mely május 10-11-én került megrendezésre. Versenyzőink kis létszámban, de jó eredményekkel képviselték klubunkat.
Földváry Zoltán Senpai formagyakorlatban a mester kategóriában indult, amolyan szárnybontogatásként és tisztes helytállással 4. helyezést ért el. Küzdelmi számok közül Gi Submission-ben indult, ahol sajnos egy régi sérülésétől hátráltatva csúszott le a dobogó tetejéről és így második helyezett lett.
Szöllősi Zsolt Sensei képviselte klubunkat bíróként, ezzel segítve a verseny lebonyolítást. A bírói munka mellett több kategóriában is versenyzett. A Stop Semi- és Light contact kategóriában is elhozta a legfényesebben csillogó aranyérmet. Utolsóként a legnehezebb kategória következett számára az „A” Full Contact. Itt egy prominens személlyel, a magyar küzdősport egyik legendájával került egy ringbe, mely során nagyon szép küzdelmet bemutatva pontozással maradt alul. Ebben a kategóriában a 2. helyen végzett.
Varga Ákos Sensei ugyancsak több kategóriában mérette meg tudását. Formagyakorlat mester kategóriában 2. helyezést ért el. Stop Semi kategóriában klubon belüli döntő alakult ki, ahol Szöllősi Zsolttal szemben maradt alul így itt is 2. helyen végzett. Vasárnap elérkezett a felkészülésben legnagyobb fókuszt kapó kategória az „A” Full Contact. Itt Ákos egy igazi oda-vissza adok-kapokba keveredett. Először neki sikerül padlóztatnia ellenfelét. Röviddel ez után Ákos feje egy vétlen fejelésből adódóan vérezni kezdett. A bírók ápolási szünetet rendeltek el a vérzés elállítására, mely alatt az ellenfele teljesen kitisztult és újra versenybe tudott szállni. Ezt követően sajnos Ákos volt az aki hibázott és padlót fogott. A fejsérülés és az utána kapott knock-outot követően saját döntése alapján nem tudta folytatni a meccset. Ezzel 2. helyen zárva a tornának ezt a kategóriáját is.
A csapat a versenyt sikeresnek értékelte. Ahol nem leltek legyőzőre ott megerősítést nyert, hogy jó az irány. Ahol nem sikerült ott pedig rengeteg hasznos tapasztalat és tanulni való került elő, melyeket beépítve további fejlődésre lehet képes a versenyzői gárda.
A 2024. év versenyszezonját egy igazán grandiózus megmérettetéssel zárta csapatunk, részt vettünk a 28. alkalommal megrendezésre kerülő Hanshi Kupán, mely egyben otthont adott a 6. UWSKF (United World Sport Kempo Federation) idei Világbajnokságának. A megmérettetések Világbajnokság, illetve Világkupa minősítéssel futottak a kiírt divíziók függvényében.
A rendezvény méreteit tekintve az ország egyik legnagyobb harcművészeti eseményévé nőtte ki magát. 12 ország 83 klubja közel 700 harcost küldött, akik 2350 nevezést adtak le és váltottak versenyre. A kétnapos rendezvény során 8 tatamin folytak a technikai számok és küzdelmek.
Csapatunk 7 fővel indult neki a megmérettetésnek és bár tudtuk, hogy sok kategóriában éremesélyesként állhatunk pástra, azt is biztosra vettük, hogy nem fogjuk ingyen kapni a győzelmeket.
A szombati nap a gyermekeké volt, ahol egy fő képviselte klubunkat. Balla Benjamin 7 éves kora ellenére türelemmel viselte a kora reggeli mérlegeléstől kezdődő éjszakába torkolló kihívást. A mestere – egyben édesapja – által választott mindkét versenyszámban aranyérmet szerzett, ráadásul úgy, hogy az első kategóriában egy súly- és korcsoportban is nagyobb kategóriából érkező ellenféllel kellet szembenéznie. Benjamin, már az első nap magasra tette a lécet a többiek számára azzal, hogy kiváló teljesítményével a Kandó SC „bejelentkezett”. Ezzel a ténnyel hatalmas nyomást és motivációt adott a másnap startoló felnőtt csapattagjainkra.
Vasárnap a felnőtteké volt a főszerep. Csapatunkat ezen a ponton ketté választanám, ugyanis volt két fő, akik idén csatlakoztak klubunkhoz és első versenyükön vettek részt. Ők világkupa rangú A-viadal – azaz kesztyűs komplex full kontakt – küzdelemben álltak a küzdőtérre. Honti Viktor ezüstéremmel, míg Beréti Dániel bronzéremmel zárták a versenyüket. Az érmeiken felül rengeteg hasznos versenytapasztalatot hoztak haza – némi új motivációval megfűszerezve – a tarsolyukban.
Rajtuk kívül élete első kempo versenyén pástra lépett Vancsek Kristóf is. Az ő alapstílusa a Kyokushin karate, ahol már nagy versenytapasztalata van, de ezt nem könnyű maradéktalanul átültetni a kempo világába. Neki mégis sikerült. Formagyakorlat kategóriában világbajnoki bronzérmet, pusztakezes full kontakt kategóriában világbajnoki ezüst-, C- viadal – azaz komplex érintő jellegű kesztyűs küzdelemben – világkupa aranyérmet szerzett.
Kiss Eszter Sensei személyében újdonsült világbajnokot avathattunk. Eszter Sensei hihetetlen felkészülésen van túl, mely során a harcművészet szinte összes létező démonjával megküzdött, kezdve a hónapok óta tartó súlykontrollal vegyített megfeszített edzés tempó mellet a formaidőzítésen keresztül a végső fogyasztásig. Az első eredmény a sikeres mérlegelés volt. Ennek köszönhetően a fizikális és mentális állapota szinkronba került a tökéletes technikai repertoárt tartalmazó tudásával. Az általa választott versenyszámok világbajnokságként kerültek lebonyolításra. Fomagyakorlatban, B-viadalban – azaz komplex kesztyűs küzdelemben -, valamint pusztakezes full kontaktban – egy borzalmasan erős mezőnyben – aranyéremig menetelt. Mind azt hittük már megállíthatatlan lesz a No Gi Submission versenyszámban is, de végül a döntőben egy régi magyar vetélytársával találta szembe magát. Heroikus küzdelemben domináns vezetést követően sajnos a végére egy minimális, 1 pontos hátrányba került és így másodikként zárta a döntőt. Csodálatos teljesítmény és hatalmas eredmény, melyre méltán lehet(-ünk) büszke(ék).
Balla Ákos Sensei klubunk egyik dojo-jának a vezető mestere mindamellett, hogy segítette tanítványait és kisfiát, tatamira is lépett a világbajnokságon. Ákosnak nagy versenytapasztalata van, így bizton tudtuk, hogy sok kategóriában oda fog érni a dobogóra. Most sem hagyott cserben minket. Az ő kategóriái ugyancsak nehéznek bizonyultak az ellenfelek ismeretében. Formagyakorlatban világkupa rangon aranyéremmel zárt, A-viadal – komplex kesztyűs full kontakt kategóriában 4. helyezést ért el. No Gi submission világbajnoki kategóriában már egészen bronzéremig lépkedett. A végén jöttek Ákos Sensei igazán kedvelt kategóriái, melyek a pusztakezes full kontakt és a Gi Submission, melyekben nem talált legyőzőre, így világbajnokként zárta a napot. Mindkétszer abszolút domináns és egyértelmű győzelmeket követően, minden maradék erejét bevetve állhatott a dobogó legfelső fokára.
Varga Ákos Sensei klubunk másik dojo-jának vezető mestere is indult a megmérettetésen. Természetesen ő is segítette a klub többi versenyzőjét ezen a fontos napon. Nagy versenytapasztalata okán tőle is vártuk a szép eredményeket. Ákos Sensei szerencsésebb sorsolásokat kapott pár versenyszámban, így ezekben a számokban tudását „viszonylag könnyen” aranyéremre válthatta. A formagyakorlat, a fegyveres formagyakorlat és a point sparring küzdelmi kategóriákban világbajnoki címet szerzett. Ezek után még nem nyugodhatott meg, mivel a számára két legnehezebb és legfontosabb kategória még hátra volt. Az egyik az A-viadal – azaz komplex kesztyűs full kontakt-, melyben ellenfél hiányában egy súlycsoporttal feljebb sorolták. Ebben kategóriában egy rendkívül szoros meccsen fegyelmezett, szigorú taktikát követő küzdelemben megosztott pontozással sikerült tovább mennie a döntőig, majd azt ott lévő ellenfélnél már domináns, pontozásos győzelmet aratva megnyerni a divíziót. Már csak a másik presztízs kategória volt hátra. Az eddigi sikerek miatt látható volt Ákoson, hogy felszabadult és bár fáradtan, de nagyon stabil lelki állapotban állt pástra a pusztakezes full kontakt kategóriában. Itt domináns TKO győzelemmel lett világbajnok, hibátlan – 100%-os – napot zárva.
Fegyveres formagyakorlat – Világbajnoki 1. helyezés
Point Sparing – Világbajnoki 1. helyezés
A-viadal – Világbajnoki 1. helyezés
Pusztakezes viadal – Világbajnoki 1. helyezés
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a segítséget, aki szerepet játszott ezen eredmények elérésében, valamint a felkészülési és az indulási feltételek biztosításában.