Kosarasaink a közgáz csapata ellen játszottak

Pontatlanul kezdte mindkettő együttes a találkozót, az alacsony szerkezettel felálló óbudaiak zóna védekezése ellen sok helyzetét kihagyta a Közgáz, de a másik oldalon sem sikerült értékesíteni a helyzeteket, így pontszegényen indult a találkozó, amit egyből corvinusos időkérés követett. A folytatásban elsősorban a dupla-dupláig jutó Szántó (29/6 pont, 11 gólpassz) vezérletével megkezdte a Közgáz a pontgyártást és a negyed végére 11 pontos vezetésre tettek szert (12-23).

A második negyedben a szívósan küzdő óbudaiak szépen tartották magukat, a 11 pontig jutó Chabot kosaraival próbálták megakadályozni, hogy 10 pontnál nagyobbra nőjön a különbség, ezt egészen a 15. percig sikerült is tartani (27-37), majd a Közgáz szigorított a védekezésén, megrázta magát és a félidőre egy megnyugtató előnnyel mentek pihenni (35-58).

A második félidőben érdemi változás nem történt már, még jobban kiütközött a 2 csapat közötti magasságbeli különbség, az óbudai együttes amennyire tudta, tartotta magát és küzdöttek, Balázs B. (13/3 pont, 5 lepattanó, 5 szerzett labda) és Polster (12/6 pont, 5 lepattanó) jutottak még két számjegyű pontig.

A Corvinus oldaláról annyi kérdés maradt, hogy sikerül-e a 100 pontot elérniük, végül az 5 hárompontost dobó Szirák (25/15 pont) triplájával átlépve a 100 pontot, magabiztos győzelem született (61-101).

Őri Gergely: A jelen lévő kerettel úgy érzem maximálisan helyt álltunk, nincs okunk a szégyenkezésre! Odatették magukat a fiúk, gratulálok a csapatomnak! Magas ember hiányában lehetetlen szorosabb meccset játszani, főleg egy Közgáz ellen. Gratulálok nekik a győzelemhez és sok sikert a bajnokságban!

Óbudai Egyetem Kandó SC – Közgáz SC és DSK: 61 – 101 (12-23, 23-35, 15-17, 11-26)

Lónyay Református Gimnázium, 20 néző. V.: Gombos Márk, Novák Bence

Óbudai Egyetem Kandó SC: Balázs B. 13/3, Pálvölgyi 8/3, Veres 7/3, Chabot 11, Polster 12/6.

Csere: Viktor M. 3, Horváth M. 7/3, Berzicai. Edző: Őri Gergely.
Közgáz SC és DSK: Szántó 29/6, Jenei , Pfandler 10, Csikós 10/3, Sólyom 9.

Csere: Gyürk 12/6, Hanzély 2, Szirák 25/15, Szabó 2, Irinyi 2. Edző: Vladár Csaba

Kosarasaink Szombathelyen versenyeztek!

Hétfőn Szombathelyen játszottunk. Az első félidőben vezettünk, nagyon jól játszottunk, aztán a 3. negyed közepére elfogytunk, kijött a 2 csapat közti magassági fölény, illetve a rövid kispad miatt a fault problémák miatt már nem tudtunk olyan hatékonysággal védekezni, mint az 1. félidőben.

A Mefs oldalán fent van a mérkőzés alakulása: https://mefs.hu/ferfi-egyetemi-kosarlabda-bajnoksag-keleti-kosaresok-nyugati-dramak/

Az MKOSZ oldalán pedig a statisztika: https://hunbasket.hu/merkozes/x2425/hun_univn/hun_univn_99582

A képen hátsó sor: Chabot Benjamin, Kalmár Zalán, Forró Gergely, Balogh Mátyás

Első sor: Viktor Máté Brunó, Balázs Benjámin, Veres Zsombor, Pálvölgyi Richárd és Őri Gergely- vezetőedző

Következő mérkőzésünk jövő hétfőn lesz 19:50-től a Közgáz ellen.

Gratulálunk nekik és további sok sikert!

NAGY SIKERT ARATOTT AZ ELSŐ ÓBUDAI EGYETEM TÚRANAPUNK!

2024. október 19-én szombaton megrendezésre került első Óbudai Egyetem Túranapunk.

Az eseményen 531 fő vett részt, egyetemisták, óbudai lakosok, kicsik és nagyok túrázták végig a napot. Az érdeklődők 7,11 és 14 km-es távok közül választhattak. Szerencsére remek idő volt, ami nagyon megkönnyítette a lebonyolítást.
A résztvevők a teljesítéshez egyedi túranapos itinert kaptak, a túra végeztével pedig mindenki névre szóló oklevelet és egy egyedi kitűzőt vehetett át. A tárgyi ajándékok és a frissítők biztosításához 4 szponzor is hozzájárult (HEED – izotóniás sportital, sport témájú újságok, Hester’s Life – fejenként 1 darab 1 adagos zabkása, Auchan – több száz müzliszelet, Farm2 fork – frissítőponton biogyümölcsök). Nekik külön köszönjük!
Az első 100 fő nevező egy-egy rajtcsomaggal is gazdagodott, ami tartalmazott gymbaget, esőkabátot apróbb ajándékokat.
A hulladékmentesség szellemében, aki nem hozott magával kulacsot, vagy túrapoharat kaphatott egy saját szilikontúra poharat is.
A rendezvény sikerességét a Coffeerun, az Óbudai Egyetem Nonprofit Kft. és a Kandó SC társszervezők kiváló munkája mellett 30 fő egyetemi önkéntes, és 12 fő TSI alkalmazott segítette.

Reméljük minden résztvevő jól érezte magát, és egy kellemes napot tudott eltölteni, barátokkal, kollégákkal, családtagokkal. Bízunk benne, hogy a jövőben is ilyen szép számmal tudjuk megszervezni túránkat.

Az eseményen készült képek a TSI weboldalán megtekinthetők itt : https://tsi.uni-obuda.hu/egyetemi-turanap-2024-10-19/ és itt: https://tsi.uni-obuda.hu/2761-2/

Újabb Garmin Running Club 2024 futóedzések kerültek meghirdetésre

Kedves Kollégák! Kedves Hallgatók!

Egy remek edzéslehetőségre szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Az Óbudai Egyetem munkavállalói és hallgatói közül alkalmanként 20 fő ingyenesen részt vehet a Garmin Running Club futóedzésein előzetes regisztráció után.
Amit az edzésekről tudni érdemes: 
Helyszín: Városliget
A foglalkozásokat képzett edzők tartják.
A rendszeresen járók bizonyos számú alkalmak után ajándékokat kapnak a szervezőktől.
A részvételért testnevelés alkalom is kapható.
Várunk minden futni vágyót szeretettel!

Jelentkezni a következő linken keresztül lehet: 

https://forms.office.com/e/SZqLN28mJd?origin=lprLink

Megvan az első győzelem a szezonban – Férfi Kosárlabda MEFOB

Hullámzó mérkőzésen sikerült behúzni az első győzelmet.

Óbuda Egyetem Kandó SC – Soproni Egyetem SMAFC 84 – 77 (28-24,20-26,23-13,13-14)

Lónyay Református Gimnázium, 30 néző. V.: Gaál István, Kutrik Andrea

Összefoglaló

A soproniak zóna védekezése ellen jól kezdett a hazai csapat, az első 4 kosaruk mindegyike hárompontos volt, köszönhetően Heimann (18/12 pont) tripláinak, aki egymaga rögtön az elején 3 triplát is hintett a vendégek gyűrűjébe. Hiába találtak be kintről jó százalékkal az óbudaiak (6 hárompontos az 1. negyedben), a laza védekezésük mellett a vendégek folyamatosan tudtak válaszolni, így a negyed végére pár pontos hazai vezetés tudott kialakulni (28-24).
A folytatásban szigorított a védekezésén a fővárosi gárda, így labdaszerzésekből könnyű kosarakat szerezve egy 8-2-es rohamot követően 10 pontos (36-26) előnyre tudtak szert tenni. Ezt egyből soproni időkérés követte, ahol sikerült rendezni a sorokat, így az elsősorban a Hencz (20/3 pont, 5 lepattanó, 4 szerzett labda)-Viniczay (22 pont, 10 lepattanó, 4 szerzett labda)-Réti (22/3 pont, 11 lepattanó) triónak köszönhetően nem nőtt tovább a 2 csapat közti különbség. Sőt a félidő vége előtt 1,5 perccel egy 2-9-es rohamnak köszönhetően a vezetést is átvették 2 ponttal a vendégek (48-50).
A nagyszünetet követően egy darabig fej-fej mellett haladt a két együttes, majd a negyed közepén a soproniak egy 2-7-es etappal 5 pontos előnyre tettek szert (56-61), amit rögtön óbudai időkérés követett. Az időkérésből jól tértek vissza az óbudaiak, védekezést váltottak, illetve fokozták az agresszivitást is, így a Kalmár (8 pont, 12 lepattanó)-Forró (11 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz)-Balogh M. (14/6 pont, 6 lepattanó) hármas vezérletével egy 15-2-es rohamot futva a negyed végéig 8 pontos előnyre tettek szert (71-63).
A 4. negyed elején tovább folytatta menetelését a hazai csapat, 3 perc alatt 7-0-t futva (összesítve 22-2) már 15 pontos különbséget mutatott a tábla (78-63). A vendégek a korábban említett triónak köszönhetően egy utolsó rohamot futva ugyan még fel tudtak zárkózni a 39. percre 6 pontra (78-72), de ennél közelebb nem sikerült férkőzni, így 7 pontos óbudai győzelem született (84-77).

Őri Gergely értékelése a mérkőzésről:

Támadó oldalon jól kezdtük a mérkőzést, szépen ültek a dobásaink, de puhányan védekeztünk és emiatt folyamatosan tudott válaszolni a Sopron. Amikor szorítottunk a védekezésünkön, olyankor mindig el tudtunk lépni 10 vagy afölötti különbséggel, de ezek kisebb periódusok voltak, ezen még dolgozni kell. Véleményem szerint lehetett volna ez egy simább mérkőzés is, kicsit magunknak nehezítettük meg a dolgot. A csapat hozzáállása, a srácok motiváltsága ma is tetszett, most nem maradt el a várt eredmény sem, gratulálok a győzelemhez! Külön öröm, hogy mindenki hasznosan tudott beszállni a játékba, mind a 11 játékosom pontot tudott szerezni! Köszönjük a Sopronnak a sportszerű mérkőzést, további sok sikert nekik a folytatásban!

Óbuda Egyetem Kandó SC: Heimann Gergő 18/12; Polster Péter 7/3; Kalmár Zalán 8; Forró Gergely 11; Balázs Benjámin 4; Chabot Benjamin Sebastian 4; Balogh Mátyás Géza 14/6; Viktor Máté Brunó 7/3; Veres Zsombor Bonifác 6/6; Horváth Máté Mór 2; Kiss Koppány Agád 3

Kosárlabda Férfi NBII: magabiztos siker az Újpest MT fiataljai ellen

2023-11-19

Az esélyesek terhével léptünk pályára a hétvégén és sikerült is bebizonyítani, hogy ki tudjuk használni rutinunkat.

Kandó SC Óbudai Egyetem – Újpest Megyeri Tigrisek 86 – 70 (27-11,19-23,21-20,19-16)

A mérkőzés előtt a kérdés az volt, hogy tudjuk-e realizálni a rutint az Újpest fiatalos lendületével szemben. Egy jó ritmusú melegítés után a fiúk a megfelelő intenzitással vetteték bele magukat a küzdelembe és nem jöttek zavarba az Újpest állandó letámadásától sem, amikből többször könnyű kosarakat is sikerület szereznünk. Ennek köszönhetően, na meg hogy ellenfelünk ekkor még nem találta meg a gyűrűhöz vezető utat távolról, sikerült egy tetemesebbnek mondható előnyt építeni. Kicsit féltettem a társaságot, hogy ezt a tempót nem fogjuk tudni egész mérkőzésen tartani, de jó szellemben és megfelelő intenzitással szálltak be a cseréink is. (milyen hasznos, ha megfelelő létszámmal vagyunk egy mérkőzésen). A mérkőzés további részében hol visszakapaszkodtak a fiatalok 10 pont környékére, hol megléptünk megint, de végig kézben tartottuk a mérkőzést.

Hiányérzetem legfeljebb a gyengébb büntetőzésel kapcsolatban lehet.

A mérkőzésen többen is kifejezetten jó produkciót nyújtottak kiemelni senkit sem szeretnék, csapatként sikerült győztesen elhagynunk a pályát. Minden pályára lépő játékosnak jár a gratuláció!

Kandó SC – Óbudai Egyetem: Dr Varga István Attila 18/3; Chabot Benjamin Sebastian 13; Beák Gábor
12/3; Forró Gergely 12/0; dr.Szekeres Ábel 10; Karakó Bálint András 9/3; Bodnár Dániel 8; Tóth Ádám 4; Groska Ádám; Marossy Barnabás; Schreiner Gábor

Bíztató kezdés az országos Egyetemi Bajnokságban – Férfi Kosárlabda MEFOB

Nagyszerűen tartotta magát férfi kosárlabda csapatunk a két évvel ezelőtti bajnok ellen, de a végére elfáradtunk.

Óbuda Egyetem Kandó SC – Mosonmagyaróvár UNI Győr 55 – 60 (19-19,23-17,7-8,6-16)

„Tipikus szezon kezdet jellemezte a mérkőzés első perceit, pontatlanul, kapkodva játszott mindkét együttes. A vendégeknek kezdtek jobban, a találkozó első 2 kosarát ők szerezték meg, de hamar válaszoltak rá az óbudaiak és lendületet kapva az 5. perc végére 9-4-re átvették a vezetést. A negyed végére kiegyenlítettek a mosonmagyaróváriak, döntetlennel zárult az 1. negyed (19-19). A folytatásban végig fej-fej mellett haladt a két csapat, egyikük sem tudott ellépni a másiktól. A félidő hajrája a hazaiaké volt,  20. az óbudaiak 6 pontos előnyre tettek szünetre (42-36). A 3. negyed elején folytatták a hazaiak a ponttermelést, így a 23. percben a végül dupla-dupláig jutó Kalmár Zalán (14 pont, 12 lepattanó) vezérletével, 10 pontos vezetésre (46-36) sikerült szert tennie az Óbudának, míg vendégoldalon sorra maradtak ki a dobások. A folytatásban mindkét együttes sok hibával játszott, közel 4 perc kosár csendet követően a mosoni gárda törte meg a csendet, így 46-38-at mutatott az eredményjelző a 27. percben. A negyed hátralevő részében 5 pontra zárkóztak föl a vendégek (49-44). A záró negyedben nagy erőket mozgósítva a mosonmagyaróváriak elkezdtek felzárkózni a dupla-dupláig jutó Karsai Attila (15 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) vezetésével, megtalálták az óbudai zóna ellenszerét és a 34. percben 1 ponttal átvették a vezetést (51-52). A folytatásban végig nyílt volt a mérkőzés, a 36. percben 2 pontos vendég vezetést (52-54) követően a hazaik nem találtak be a gyűrűbe egészen az utolsó percig, amikor már későinek bizonyult, mivel a vendégek egy 6-0-lal 8 ponttal elléptek. A végeredményt Forró Gergely sikeres hárompontosa alakította ki, így egy izgalmas és kiélezett mérkőzésen 5 pontos vendég győzelem született.”

Őri Gergely értékelése a mérkőzésről:

Egy teljesen új és átalakult keretünk lett az idei szezonra, ebben a felállásban most játszottunk először. Tipikus szezon kezdet érződött mindkét együttesen, akadtak hibák bőven. Egy végig kiélezett és nyílt mérkőzést sikerült játszanunk, a végére nagyon elfáradtunk, ami a vesztünket okozta, illetve szerencsénk sem volt. Összeségében elégedett vagyok a mérkőzéssel, de a jövőben bátrabbnak kell lennünk, jobban fel kell vállalni a helyzeteinket. A csapat hozzáállása és a srácok motiváltsága, fegyelmezettsége nagyon tetszett, gratulálok ezúton hozzá! Köszönjük a Mosonmagyaróvárnak a sportszerű mérkőzést és természetesen gratulálok a győzelemhez!

Óbuda Egyetem Kandó SC: Polster Péter 3; Kalmár Zalán 14; Forró Gergely 11/3; Balázs Benjámin 7/3; Szemerszki Bálint Márk; Chabot Benjamin Sebastian 8; Balogh Mátyás Géza 9/3; Viktor Máté Brunó 3/3; Berzicai Kevin

Óbudai Egyetem Túranap-#természet#kaland#közösség

Megrendezésre kerül I. Óbudai Egyetem Túranapunk, ahova mindenkit várunk sok szeretettel. Ha szereted a természetet, szeretsz túrázni, közösségben lenni, akkor itt a helyed. Ez a túra nem csak a fizikai aktivitást hanem a mentális felfrissülést is garantálja.

Többféle távon tudod megmérettetni magad, az útvonal változatos, a kezdőktől a tapasztalt túrázókig, mindenki talál magának megfelelő kihívást.

Az eseményen a jó hangulat mellett, frissítő pontokkal, büfével, oklevéllel, egyedi kitűzőkkel is várunk.

Részletesebb leírást a távokról, indulásról a Facebook eseményünkön találhatsz: https://fb.me/e/7q6hZbOSx

Ha felkeltette érdeklődésed, regisztrálni/nevezni az alábbi linken keresztül lehetséges: https://jegy.oenonprofit.hu/

Várunk sok szeretettel!

VÁLTOZÁSOK AZ NB/II KERETBEN – TÁVOZÓK

Ha új szezon, akkor változások is lesznek a keretben. Az első részben a távozóktól veszünk búcsút.

VAN DER MEER Lóránd

Lóci a 2020/2021-es szezonban érkezett hozzánk és az első évtől kezdve meghatározó tagja volt a csapatunknak. Elsősorban szervező készsége, kreativitása és játékintelligenciája, valamint az NB/II mezőnyben is kiemelkedő távoli dobásai nagyon fognak hiányozni. Családjával együtt költözik el Budapestről, az egész csapat nevében kívánunk neki sok sikert edzői karrierjének kiteljesedéséhez!

REITER Bence

Rejci szintén 2020/2021-es bajnokságban csatlakozott a Kandó SC-hez. Munkamorálja tette a társaság motorjává a pályán, nagyon remélem, hogy lesz aki ezt az örökséget át tudja majd venni tőle! Az elmúlt években megtanultuk, hogy nem csak a labda tud pörögni a kezei között… Szívből szorítunk, hogy valósítsd meg az álmaidat a civil életben is!.

BATBAATAR Zsambalocsir

Az alig 1 éve érkezett Zsamba így nem töltött sok időt nálunk. Agilitása mindenképpen kiemelkedő volt az elmúlt szezonban és akadtak igen emlékezetes pillanati is, személyes célja elérése érdekében azonban az új szezonban máshol próbál szerencsét. Sok sikert Zsamba!

BAATARSUKH Anuujin

Bár a MEFOB csapatban már évek óta az Óbuda Egyetemet (Mechatronikai Mérnök lett 2023 nyarán, amihez külön gratulálunk) erősítette, NB/II csapatunkhoz csak az előző szezonban csatlakozott. AJ-ben megismerhettük milyen az amikor a fizikalitás és a győzni akarás párosul. Sajnálatos sérülése lerövidítette a szezonját nálunk és a nyáron hazaköltözött Mongóliába. Sok sikert AJ a civil és kosárlabda életben is!

2024/2025 KOSÁRLABDA BEHARANGOZÓ

Újra itt a szeptember, új tanév, új versenyszezon – beharangozónk első részében az előttünk álló szezonnal kapcsolatos terveinkről osztunk meg részleteket.

NB/II
Az MKOSZ (Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége) elfogadta egyesületünk nevezését az NB/II versenysorozatra, ahol várhatóan a Közép régió valamelyik csoportjába kerül majd besorolásra. A lebonyolítás idén is megegyezik az előző szezonban bevezetett alapszakasz és rájátszás párossal. Miután az előző szezonban éppen, hogy lemaradtunk a középház küzdelmeiről ezért az idei évben a középház biztos elérése lehet a célunk, amihez az alapszakaszban el kell érnünk az 50%-os győzelmi mutatót. Szintén fontos célunk, hogy a MEFOB keretből minél több játékost építsünk be a csapatba. A mögöttünk hagyott bajnoki szezon után a nyáron több változás is történt az NB/II keretben, ugyanis meghatározó játékosok döntöttek úgy, hogy elhagyják a csapatot ilyen-olyan okokból, vagy (talán csak átmenetileg) befejezik a játékot. Az távozókról és érkezőkről részletesebben majd egy következő cikkben foglalkozunk. A csapat felkészítését továbbra is Marossy Dávid végzi, az edzések már el is kezdődtek.


MEFOB

A MEFOB bajnokságban a nevezési időszak még nem kezdődött el, azonban egyértelmű szándékunk, hogy az előző évekhez hasonlóan itt is elindítsuk az Óbudai Egyetem csapatát. A lebonyolításból adódóan (alapszakasz + rájátszás) az egyetemisták túlzás nélkül be fogják járni a fél országot (NYUGAT vagy KELET). Mivel az egyetemi hallgatók között nagy a mozgás, elsősorban a végzősök távozása és gólyák érkezése miatt, ezért a teljes keretünk még nem ismert, így a célkitűzéseinket is csak korlátozottan tudjuk megtenni. A minimum elvárásunk az egyetemi csapat felé, hogy méltón képviseljék az Óbudai Egyetemet és minél több örömet okozzanak minden értük szurkoló hallgatónak és oktatónak. Amennyiben közelebb tudunk kerülni a rájátszást érő helyek egyikéhez, az egyetem és az egyesület vezetése is elégedett lenne, hiszen azt jelenti, hogy tovább fejlődött a kosárlabda élet nálunk.

A csapat felkészítését továbbra is Őri Gergely tanár úr végzi, az edzések várhatóan szeptember közepén kezdődnek.

Bajnoki menetrendek, időpontok és helyszínek

Az egyes bajnokságok sorsolása csak szeptember közepén, október elején történnek, ezért jelen pillanatban további részlettel nem tudunk szolgálni. Amint ismerté vállnak a mérkőzések időpontjai, közzé tesszük itt a www.kandosc.hu oldalon is az Események alatt.

Hazai mérkőzéseink továbbra is a Lónyay utcai Református Gimnázium termében (IX. ker Budapest Kinizsi utca 1-7) kerülnek megrendezésre.

Hajrá Kandó! Hajrá Óbudai Egyetem!