Kosárlabda: NB II ÓE Kandó SC – Radobasket 49-102

Az Óbudai Egyetem Kandó SC férfi kosárlabdacsapata hazai pályán szenvedett nagy arányú vereséget a Radobasket ellen. Bár jól kezdtük a mérkőzést, de a vendégek szokatlanul “hangos” és egész mérkőzésen keresztül űzött agresszív védekezése és jó százalékban értékesített pontos távoli dobásai a mérkőzés nagy részében megoldhatatlan feladat elé állították a fiúkat.

“Sajnos az eladott labdák mennyisége olyan szintet ért el, amivel még szoros mérkőzést sem lehet játszani, nem hogy nyerni. Voltak fellángolásaink kisebb időperiódusokban, amikor gyors passzokkal sikerült átjátszanunk a Radobasket letámadását és könnyű kosarakat tudtunk szerezni, ami után időlegesen vissza is álltak zónára. A mérkőzés tanulsága, hogy sokkal higgadtabban és koncentráltabban kell reagáljunk az ilyen stílusú csapatok ellen. Szezon eleje van, gyakorlunk tovább, hiszen a hét végén pénteken utazunk Celldömölkre.” – nyilatkozta Marossy Dávid vezetőedző.

Hajrá Kandó, Hajrá ÓE!

Kosárlabda: Magabiztos DEAC győzelem

A kosárlabda MEFOB soron kövekező fordulójában a Kandó SC hazai pályán fogadta a Debreceni Egyetem csapatát, a DEAC-ot. A találkozó egy jó hangulatú, sportszerű mérkőzést hozott, ahol mindkét együttes célja a fejlődés és a versenyszellem megőrzése volt. Az ilyen találkozók remek lehetőséget biztosítanak a fiatal, egyetemista játékosok számára, hogy játéktapasztalatot szerezzenek és megmutassák tehetségüket egy szervezett, versenyszerű keretek között zajló bajnokságban. Bár a vendég DEAC végig magabiztos játékkal irányította a mérkőzést, a Kandó SC is többször megmutatta, hogy van potenciál a csapatban. A végére ugyan nagy különbség alakult ki, de a pályán látottak alapján mindkét csapat értékes tapasztalatokkal gazdagodott.

Férfi Egyetemi Kosárlabda Bajnokság- Kosár csapatunk az ELTE csapatával játszott

Nagy iram, rengeteg kosár, semmi védekezés. Talán ennyit lehet az első negyedről elmondani. Aztán rájöttek a csapatok, hogy a játéknak az az eleme, amit védekezésnek hívnak, talán nagyobb jelentőséggel bír, mint ahogy a pályán lévők elgondolták. Az óbudaiak a játék nagy részében elsősorban egyéni képességeikben bíztak, ami sokáig elég is volt. Ugyanakkor az ELTE fiataljai amikor a korábban említett elemet egy kicsit komolyabban kezdték venni, akkor ez a játék képét azonnal megváltoztatta, a vendégek egyéni betörései már korántsem voltak olyan sikeresek, mint a mérkőzés elején, így a végeredmény nagyobb különbséget mutatott. Az ELTE fiataljai megérdemelten nyertek, Bálint Bence 18 pontos, 11 lepattanós dupla-duplával járult hozzá a magabiztos hazai sikerhez, óbudai részről pedig az ELTE-BEAC győzelmét a leginkább megnehezítő Imre Milán (30 pont, 10 lepattanó) zárta dupla-duplával ezt a kosarakban gazdag fővárosi derbit.

Csányi Zoltán: Sokszor, már engem is idegesítő alkalommal és módon próbálom a srácaimnak elmagyarázni, hogy a védekezés a játék alapja. Tudom ez melós, no meg igazán összeszokni sincs időnk, így mindig egy kis időnek el kell telnie, hogy némileg javuljon a helyzet. Aztán az eredményből is láthatóan javult.

Őri Gergely: Sok hiányzónk volt a mai mérkőzésen, ezzel az összetétellel most léptünk így először a pályára, ami meg is látszott, nagyon szellős volt a védekezésünk. Nem igazán tudtunk alkalmazkodni ehhez a védekezéshez, ami a végére nagyon kiütközött, gratulálok az ellenfélnek.

Statisztika

Kosarasaink a közgáz csapata ellen játszottak

Pontatlanul kezdte mindkettő együttes a találkozót, az alacsony szerkezettel felálló óbudaiak zóna védekezése ellen sok helyzetét kihagyta a Közgáz, de a másik oldalon sem sikerült értékesíteni a helyzeteket, így pontszegényen indult a találkozó, amit egyből corvinusos időkérés követett. A folytatásban elsősorban a dupla-dupláig jutó Szántó (29/6 pont, 11 gólpassz) vezérletével megkezdte a Közgáz a pontgyártást és a negyed végére 11 pontos vezetésre tettek szert (12-23).

A második negyedben a szívósan küzdő óbudaiak szépen tartották magukat, a 11 pontig jutó Chabot kosaraival próbálták megakadályozni, hogy 10 pontnál nagyobbra nőjön a különbség, ezt egészen a 15. percig sikerült is tartani (27-37), majd a Közgáz szigorított a védekezésén, megrázta magát és a félidőre egy megnyugtató előnnyel mentek pihenni (35-58).

A második félidőben érdemi változás nem történt már, még jobban kiütközött a 2 csapat közötti magasságbeli különbség, az óbudai együttes amennyire tudta, tartotta magát és küzdöttek, Balázs B. (13/3 pont, 5 lepattanó, 5 szerzett labda) és Polster (12/6 pont, 5 lepattanó) jutottak még két számjegyű pontig.

A Corvinus oldaláról annyi kérdés maradt, hogy sikerül-e a 100 pontot elérniük, végül az 5 hárompontost dobó Szirák (25/15 pont) triplájával átlépve a 100 pontot, magabiztos győzelem született (61-101).

Őri Gergely: A jelen lévő kerettel úgy érzem maximálisan helyt álltunk, nincs okunk a szégyenkezésre! Odatették magukat a fiúk, gratulálok a csapatomnak! Magas ember hiányában lehetetlen szorosabb meccset játszani, főleg egy Közgáz ellen. Gratulálok nekik a győzelemhez és sok sikert a bajnokságban!

Óbudai Egyetem Kandó SC – Közgáz SC és DSK: 61 – 101 (12-23, 23-35, 15-17, 11-26)

Lónyay Református Gimnázium, 20 néző. V.: Gombos Márk, Novák Bence

Óbudai Egyetem Kandó SC: Balázs B. 13/3, Pálvölgyi 8/3, Veres 7/3, Chabot 11, Polster 12/6.

Csere: Viktor M. 3, Horváth M. 7/3, Berzicai. Edző: Őri Gergely.
Közgáz SC és DSK: Szántó 29/6, Jenei , Pfandler 10, Csikós 10/3, Sólyom 9.

Csere: Gyürk 12/6, Hanzély 2, Szirák 25/15, Szabó 2, Irinyi 2. Edző: Vladár Csaba

Kosarasaink Szombathelyen versenyeztek!

Hétfőn Szombathelyen játszottunk. Az első félidőben vezettünk, nagyon jól játszottunk, aztán a 3. negyed közepére elfogytunk, kijött a 2 csapat közti magassági fölény, illetve a rövid kispad miatt a fault problémák miatt már nem tudtunk olyan hatékonysággal védekezni, mint az 1. félidőben.

A Mefs oldalán fent van a mérkőzés alakulása: https://mefs.hu/ferfi-egyetemi-kosarlabda-bajnoksag-keleti-kosaresok-nyugati-dramak/

Az MKOSZ oldalán pedig a statisztika: https://hunbasket.hu/merkozes/x2425/hun_univn/hun_univn_99582

A képen hátsó sor: Chabot Benjamin, Kalmár Zalán, Forró Gergely, Balogh Mátyás

Első sor: Viktor Máté Brunó, Balázs Benjámin, Veres Zsombor, Pálvölgyi Richárd és Őri Gergely- vezetőedző

Következő mérkőzésünk jövő hétfőn lesz 19:50-től a Közgáz ellen.

Gratulálunk nekik és további sok sikert!

Megvan az első győzelem a szezonban – Férfi Kosárlabda MEFOB

Hullámzó mérkőzésen sikerült behúzni az első győzelmet.

Óbuda Egyetem Kandó SC – Soproni Egyetem SMAFC 84 – 77 (28-24,20-26,23-13,13-14)

Lónyay Református Gimnázium, 30 néző. V.: Gaál István, Kutrik Andrea

Összefoglaló

A soproniak zóna védekezése ellen jól kezdett a hazai csapat, az első 4 kosaruk mindegyike hárompontos volt, köszönhetően Heimann (18/12 pont) tripláinak, aki egymaga rögtön az elején 3 triplát is hintett a vendégek gyűrűjébe. Hiába találtak be kintről jó százalékkal az óbudaiak (6 hárompontos az 1. negyedben), a laza védekezésük mellett a vendégek folyamatosan tudtak válaszolni, így a negyed végére pár pontos hazai vezetés tudott kialakulni (28-24).
A folytatásban szigorított a védekezésén a fővárosi gárda, így labdaszerzésekből könnyű kosarakat szerezve egy 8-2-es rohamot követően 10 pontos (36-26) előnyre tudtak szert tenni. Ezt egyből soproni időkérés követte, ahol sikerült rendezni a sorokat, így az elsősorban a Hencz (20/3 pont, 5 lepattanó, 4 szerzett labda)-Viniczay (22 pont, 10 lepattanó, 4 szerzett labda)-Réti (22/3 pont, 11 lepattanó) triónak köszönhetően nem nőtt tovább a 2 csapat közti különbség. Sőt a félidő vége előtt 1,5 perccel egy 2-9-es rohamnak köszönhetően a vezetést is átvették 2 ponttal a vendégek (48-50).
A nagyszünetet követően egy darabig fej-fej mellett haladt a két együttes, majd a negyed közepén a soproniak egy 2-7-es etappal 5 pontos előnyre tettek szert (56-61), amit rögtön óbudai időkérés követett. Az időkérésből jól tértek vissza az óbudaiak, védekezést váltottak, illetve fokozták az agresszivitást is, így a Kalmár (8 pont, 12 lepattanó)-Forró (11 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz)-Balogh M. (14/6 pont, 6 lepattanó) hármas vezérletével egy 15-2-es rohamot futva a negyed végéig 8 pontos előnyre tettek szert (71-63).
A 4. negyed elején tovább folytatta menetelését a hazai csapat, 3 perc alatt 7-0-t futva (összesítve 22-2) már 15 pontos különbséget mutatott a tábla (78-63). A vendégek a korábban említett triónak köszönhetően egy utolsó rohamot futva ugyan még fel tudtak zárkózni a 39. percre 6 pontra (78-72), de ennél közelebb nem sikerült férkőzni, így 7 pontos óbudai győzelem született (84-77).

Őri Gergely értékelése a mérkőzésről:

Támadó oldalon jól kezdtük a mérkőzést, szépen ültek a dobásaink, de puhányan védekeztünk és emiatt folyamatosan tudott válaszolni a Sopron. Amikor szorítottunk a védekezésünkön, olyankor mindig el tudtunk lépni 10 vagy afölötti különbséggel, de ezek kisebb periódusok voltak, ezen még dolgozni kell. Véleményem szerint lehetett volna ez egy simább mérkőzés is, kicsit magunknak nehezítettük meg a dolgot. A csapat hozzáállása, a srácok motiváltsága ma is tetszett, most nem maradt el a várt eredmény sem, gratulálok a győzelemhez! Külön öröm, hogy mindenki hasznosan tudott beszállni a játékba, mind a 11 játékosom pontot tudott szerezni! Köszönjük a Sopronnak a sportszerű mérkőzést, további sok sikert nekik a folytatásban!

Óbuda Egyetem Kandó SC: Heimann Gergő 18/12; Polster Péter 7/3; Kalmár Zalán 8; Forró Gergely 11; Balázs Benjámin 4; Chabot Benjamin Sebastian 4; Balogh Mátyás Géza 14/6; Viktor Máté Brunó 7/3; Veres Zsombor Bonifác 6/6; Horváth Máté Mór 2; Kiss Koppány Agád 3

Kosárlabda Férfi NBII: magabiztos siker az Újpest MT fiataljai ellen

2023-11-19

Az esélyesek terhével léptünk pályára a hétvégén és sikerült is bebizonyítani, hogy ki tudjuk használni rutinunkat.

Kandó SC Óbudai Egyetem – Újpest Megyeri Tigrisek 86 – 70 (27-11,19-23,21-20,19-16)

A mérkőzés előtt a kérdés az volt, hogy tudjuk-e realizálni a rutint az Újpest fiatalos lendületével szemben. Egy jó ritmusú melegítés után a fiúk a megfelelő intenzitással vetteték bele magukat a küzdelembe és nem jöttek zavarba az Újpest állandó letámadásától sem, amikből többször könnyű kosarakat is sikerület szereznünk. Ennek köszönhetően, na meg hogy ellenfelünk ekkor még nem találta meg a gyűrűhöz vezető utat távolról, sikerült egy tetemesebbnek mondható előnyt építeni. Kicsit féltettem a társaságot, hogy ezt a tempót nem fogjuk tudni egész mérkőzésen tartani, de jó szellemben és megfelelő intenzitással szálltak be a cseréink is. (milyen hasznos, ha megfelelő létszámmal vagyunk egy mérkőzésen). A mérkőzés további részében hol visszakapaszkodtak a fiatalok 10 pont környékére, hol megléptünk megint, de végig kézben tartottuk a mérkőzést.

Hiányérzetem legfeljebb a gyengébb büntetőzésel kapcsolatban lehet.

A mérkőzésen többen is kifejezetten jó produkciót nyújtottak kiemelni senkit sem szeretnék, csapatként sikerült győztesen elhagynunk a pályát. Minden pályára lépő játékosnak jár a gratuláció!

Kandó SC – Óbudai Egyetem: Dr Varga István Attila 18/3; Chabot Benjamin Sebastian 13; Beák Gábor
12/3; Forró Gergely 12/0; dr.Szekeres Ábel 10; Karakó Bálint András 9/3; Bodnár Dániel 8; Tóth Ádám 4; Groska Ádám; Marossy Barnabás; Schreiner Gábor

Bíztató kezdés az országos Egyetemi Bajnokságban – Férfi Kosárlabda MEFOB

Nagyszerűen tartotta magát férfi kosárlabda csapatunk a két évvel ezelőtti bajnok ellen, de a végére elfáradtunk.

Óbuda Egyetem Kandó SC – Mosonmagyaróvár UNI Győr 55 – 60 (19-19,23-17,7-8,6-16)

„Tipikus szezon kezdet jellemezte a mérkőzés első perceit, pontatlanul, kapkodva játszott mindkét együttes. A vendégeknek kezdtek jobban, a találkozó első 2 kosarát ők szerezték meg, de hamar válaszoltak rá az óbudaiak és lendületet kapva az 5. perc végére 9-4-re átvették a vezetést. A negyed végére kiegyenlítettek a mosonmagyaróváriak, döntetlennel zárult az 1. negyed (19-19). A folytatásban végig fej-fej mellett haladt a két csapat, egyikük sem tudott ellépni a másiktól. A félidő hajrája a hazaiaké volt,  20. az óbudaiak 6 pontos előnyre tettek szünetre (42-36). A 3. negyed elején folytatták a hazaiak a ponttermelést, így a 23. percben a végül dupla-dupláig jutó Kalmár Zalán (14 pont, 12 lepattanó) vezérletével, 10 pontos vezetésre (46-36) sikerült szert tennie az Óbudának, míg vendégoldalon sorra maradtak ki a dobások. A folytatásban mindkét együttes sok hibával játszott, közel 4 perc kosár csendet követően a mosoni gárda törte meg a csendet, így 46-38-at mutatott az eredményjelző a 27. percben. A negyed hátralevő részében 5 pontra zárkóztak föl a vendégek (49-44). A záró negyedben nagy erőket mozgósítva a mosonmagyaróváriak elkezdtek felzárkózni a dupla-dupláig jutó Karsai Attila (15 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) vezetésével, megtalálták az óbudai zóna ellenszerét és a 34. percben 1 ponttal átvették a vezetést (51-52). A folytatásban végig nyílt volt a mérkőzés, a 36. percben 2 pontos vendég vezetést (52-54) követően a hazaik nem találtak be a gyűrűbe egészen az utolsó percig, amikor már későinek bizonyult, mivel a vendégek egy 6-0-lal 8 ponttal elléptek. A végeredményt Forró Gergely sikeres hárompontosa alakította ki, így egy izgalmas és kiélezett mérkőzésen 5 pontos vendég győzelem született.”

Őri Gergely értékelése a mérkőzésről:

Egy teljesen új és átalakult keretünk lett az idei szezonra, ebben a felállásban most játszottunk először. Tipikus szezon kezdet érződött mindkét együttesen, akadtak hibák bőven. Egy végig kiélezett és nyílt mérkőzést sikerült játszanunk, a végére nagyon elfáradtunk, ami a vesztünket okozta, illetve szerencsénk sem volt. Összeségében elégedett vagyok a mérkőzéssel, de a jövőben bátrabbnak kell lennünk, jobban fel kell vállalni a helyzeteinket. A csapat hozzáállása és a srácok motiváltsága, fegyelmezettsége nagyon tetszett, gratulálok ezúton hozzá! Köszönjük a Mosonmagyaróvárnak a sportszerű mérkőzést és természetesen gratulálok a győzelemhez!

Óbuda Egyetem Kandó SC: Polster Péter 3; Kalmár Zalán 14; Forró Gergely 11/3; Balázs Benjámin 7/3; Szemerszki Bálint Márk; Chabot Benjamin Sebastian 8; Balogh Mátyás Géza 9/3; Viktor Máté Brunó 3/3; Berzicai Kevin

VÁLTOZÁSOK AZ NB/II KERETBEN – TÁVOZÓK

Ha új szezon, akkor változások is lesznek a keretben. Az első részben a távozóktól veszünk búcsút.

VAN DER MEER Lóránd

Lóci a 2020/2021-es szezonban érkezett hozzánk és az első évtől kezdve meghatározó tagja volt a csapatunknak. Elsősorban szervező készsége, kreativitása és játékintelligenciája, valamint az NB/II mezőnyben is kiemelkedő távoli dobásai nagyon fognak hiányozni. Családjával együtt költözik el Budapestről, az egész csapat nevében kívánunk neki sok sikert edzői karrierjének kiteljesedéséhez!

REITER Bence

Rejci szintén 2020/2021-es bajnokságban csatlakozott a Kandó SC-hez. Munkamorálja tette a társaság motorjává a pályán, nagyon remélem, hogy lesz aki ezt az örökséget át tudja majd venni tőle! Az elmúlt években megtanultuk, hogy nem csak a labda tud pörögni a kezei között… Szívből szorítunk, hogy valósítsd meg az álmaidat a civil életben is!.

BATBAATAR Zsambalocsir

Az alig 1 éve érkezett Zsamba így nem töltött sok időt nálunk. Agilitása mindenképpen kiemelkedő volt az elmúlt szezonban és akadtak igen emlékezetes pillanati is, személyes célja elérése érdekében azonban az új szezonban máshol próbál szerencsét. Sok sikert Zsamba!

BAATARSUKH Anuujin

Bár a MEFOB csapatban már évek óta az Óbuda Egyetemet (Mechatronikai Mérnök lett 2023 nyarán, amihez külön gratulálunk) erősítette, NB/II csapatunkhoz csak az előző szezonban csatlakozott. AJ-ben megismerhettük milyen az amikor a fizikalitás és a győzni akarás párosul. Sajnálatos sérülése lerövidítette a szezonját nálunk és a nyáron hazaköltözött Mongóliába. Sok sikert AJ a civil és kosárlabda életben is!