Megvan az első győzelem a szezonban – Férfi Kosárlabda MEFOB

Hullámzó mérkőzésen sikerült behúzni az első győzelmet.

Óbuda Egyetem Kandó SC – Soproni Egyetem SMAFC 84 – 77 (28-24,20-26,23-13,13-14)

Lónyay Református Gimnázium, 30 néző. V.: Gaál István, Kutrik Andrea

Összefoglaló

A soproniak zóna védekezése ellen jól kezdett a hazai csapat, az első 4 kosaruk mindegyike hárompontos volt, köszönhetően Heimann (18/12 pont) tripláinak, aki egymaga rögtön az elején 3 triplát is hintett a vendégek gyűrűjébe. Hiába találtak be kintről jó százalékkal az óbudaiak (6 hárompontos az 1. negyedben), a laza védekezésük mellett a vendégek folyamatosan tudtak válaszolni, így a negyed végére pár pontos hazai vezetés tudott kialakulni (28-24).
A folytatásban szigorított a védekezésén a fővárosi gárda, így labdaszerzésekből könnyű kosarakat szerezve egy 8-2-es rohamot követően 10 pontos (36-26) előnyre tudtak szert tenni. Ezt egyből soproni időkérés követte, ahol sikerült rendezni a sorokat, így az elsősorban a Hencz (20/3 pont, 5 lepattanó, 4 szerzett labda)-Viniczay (22 pont, 10 lepattanó, 4 szerzett labda)-Réti (22/3 pont, 11 lepattanó) triónak köszönhetően nem nőtt tovább a 2 csapat közti különbség. Sőt a félidő vége előtt 1,5 perccel egy 2-9-es rohamnak köszönhetően a vezetést is átvették 2 ponttal a vendégek (48-50).
A nagyszünetet követően egy darabig fej-fej mellett haladt a két együttes, majd a negyed közepén a soproniak egy 2-7-es etappal 5 pontos előnyre tettek szert (56-61), amit rögtön óbudai időkérés követett. Az időkérésből jól tértek vissza az óbudaiak, védekezést váltottak, illetve fokozták az agresszivitást is, így a Kalmár (8 pont, 12 lepattanó)-Forró (11 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz)-Balogh M. (14/6 pont, 6 lepattanó) hármas vezérletével egy 15-2-es rohamot futva a negyed végéig 8 pontos előnyre tettek szert (71-63).
A 4. negyed elején tovább folytatta menetelését a hazai csapat, 3 perc alatt 7-0-t futva (összesítve 22-2) már 15 pontos különbséget mutatott a tábla (78-63). A vendégek a korábban említett triónak köszönhetően egy utolsó rohamot futva ugyan még fel tudtak zárkózni a 39. percre 6 pontra (78-72), de ennél közelebb nem sikerült férkőzni, így 7 pontos óbudai győzelem született (84-77).

Őri Gergely értékelése a mérkőzésről:

Támadó oldalon jól kezdtük a mérkőzést, szépen ültek a dobásaink, de puhányan védekeztünk és emiatt folyamatosan tudott válaszolni a Sopron. Amikor szorítottunk a védekezésünkön, olyankor mindig el tudtunk lépni 10 vagy afölötti különbséggel, de ezek kisebb periódusok voltak, ezen még dolgozni kell. Véleményem szerint lehetett volna ez egy simább mérkőzés is, kicsit magunknak nehezítettük meg a dolgot. A csapat hozzáállása, a srácok motiváltsága ma is tetszett, most nem maradt el a várt eredmény sem, gratulálok a győzelemhez! Külön öröm, hogy mindenki hasznosan tudott beszállni a játékba, mind a 11 játékosom pontot tudott szerezni! Köszönjük a Sopronnak a sportszerű mérkőzést, további sok sikert nekik a folytatásban!

Óbuda Egyetem Kandó SC: Heimann Gergő 18/12; Polster Péter 7/3; Kalmár Zalán 8; Forró Gergely 11; Balázs Benjámin 4; Chabot Benjamin Sebastian 4; Balogh Mátyás Géza 14/6; Viktor Máté Brunó 7/3; Veres Zsombor Bonifác 6/6; Horváth Máté Mór 2; Kiss Koppány Agád 3

Kosárlabda Férfi NBII: magabiztos siker az Újpest MT fiataljai ellen

2023-11-19

Az esélyesek terhével léptünk pályára a hétvégén és sikerült is bebizonyítani, hogy ki tudjuk használni rutinunkat.

Kandó SC Óbudai Egyetem – Újpest Megyeri Tigrisek 86 – 70 (27-11,19-23,21-20,19-16)

A mérkőzés előtt a kérdés az volt, hogy tudjuk-e realizálni a rutint az Újpest fiatalos lendületével szemben. Egy jó ritmusú melegítés után a fiúk a megfelelő intenzitással vetteték bele magukat a küzdelembe és nem jöttek zavarba az Újpest állandó letámadásától sem, amikből többször könnyű kosarakat is sikerület szereznünk. Ennek köszönhetően, na meg hogy ellenfelünk ekkor még nem találta meg a gyűrűhöz vezető utat távolról, sikerült egy tetemesebbnek mondható előnyt építeni. Kicsit féltettem a társaságot, hogy ezt a tempót nem fogjuk tudni egész mérkőzésen tartani, de jó szellemben és megfelelő intenzitással szálltak be a cseréink is. (milyen hasznos, ha megfelelő létszámmal vagyunk egy mérkőzésen). A mérkőzés további részében hol visszakapaszkodtak a fiatalok 10 pont környékére, hol megléptünk megint, de végig kézben tartottuk a mérkőzést.

Hiányérzetem legfeljebb a gyengébb büntetőzésel kapcsolatban lehet.

A mérkőzésen többen is kifejezetten jó produkciót nyújtottak kiemelni senkit sem szeretnék, csapatként sikerült győztesen elhagynunk a pályát. Minden pályára lépő játékosnak jár a gratuláció!

Kandó SC – Óbudai Egyetem: Dr Varga István Attila 18/3; Chabot Benjamin Sebastian 13; Beák Gábor
12/3; Forró Gergely 12/0; dr.Szekeres Ábel 10; Karakó Bálint András 9/3; Bodnár Dániel 8; Tóth Ádám 4; Groska Ádám; Marossy Barnabás; Schreiner Gábor

Bíztató kezdés az országos Egyetemi Bajnokságban – Férfi Kosárlabda MEFOB

Nagyszerűen tartotta magát férfi kosárlabda csapatunk a két évvel ezelőtti bajnok ellen, de a végére elfáradtunk.

Óbuda Egyetem Kandó SC – Mosonmagyaróvár UNI Győr 55 – 60 (19-19,23-17,7-8,6-16)

„Tipikus szezon kezdet jellemezte a mérkőzés első perceit, pontatlanul, kapkodva játszott mindkét együttes. A vendégeknek kezdtek jobban, a találkozó első 2 kosarát ők szerezték meg, de hamar válaszoltak rá az óbudaiak és lendületet kapva az 5. perc végére 9-4-re átvették a vezetést. A negyed végére kiegyenlítettek a mosonmagyaróváriak, döntetlennel zárult az 1. negyed (19-19). A folytatásban végig fej-fej mellett haladt a két csapat, egyikük sem tudott ellépni a másiktól. A félidő hajrája a hazaiaké volt,  20. az óbudaiak 6 pontos előnyre tettek szünetre (42-36). A 3. negyed elején folytatták a hazaiak a ponttermelést, így a 23. percben a végül dupla-dupláig jutó Kalmár Zalán (14 pont, 12 lepattanó) vezérletével, 10 pontos vezetésre (46-36) sikerült szert tennie az Óbudának, míg vendégoldalon sorra maradtak ki a dobások. A folytatásban mindkét együttes sok hibával játszott, közel 4 perc kosár csendet követően a mosoni gárda törte meg a csendet, így 46-38-at mutatott az eredményjelző a 27. percben. A negyed hátralevő részében 5 pontra zárkóztak föl a vendégek (49-44). A záró negyedben nagy erőket mozgósítva a mosonmagyaróváriak elkezdtek felzárkózni a dupla-dupláig jutó Karsai Attila (15 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) vezetésével, megtalálták az óbudai zóna ellenszerét és a 34. percben 1 ponttal átvették a vezetést (51-52). A folytatásban végig nyílt volt a mérkőzés, a 36. percben 2 pontos vendég vezetést (52-54) követően a hazaik nem találtak be a gyűrűbe egészen az utolsó percig, amikor már későinek bizonyult, mivel a vendégek egy 6-0-lal 8 ponttal elléptek. A végeredményt Forró Gergely sikeres hárompontosa alakította ki, így egy izgalmas és kiélezett mérkőzésen 5 pontos vendég győzelem született.”

Őri Gergely értékelése a mérkőzésről:

Egy teljesen új és átalakult keretünk lett az idei szezonra, ebben a felállásban most játszottunk először. Tipikus szezon kezdet érződött mindkét együttesen, akadtak hibák bőven. Egy végig kiélezett és nyílt mérkőzést sikerült játszanunk, a végére nagyon elfáradtunk, ami a vesztünket okozta, illetve szerencsénk sem volt. Összeségében elégedett vagyok a mérkőzéssel, de a jövőben bátrabbnak kell lennünk, jobban fel kell vállalni a helyzeteinket. A csapat hozzáállása és a srácok motiváltsága, fegyelmezettsége nagyon tetszett, gratulálok ezúton hozzá! Köszönjük a Mosonmagyaróvárnak a sportszerű mérkőzést és természetesen gratulálok a győzelemhez!

Óbuda Egyetem Kandó SC: Polster Péter 3; Kalmár Zalán 14; Forró Gergely 11/3; Balázs Benjámin 7/3; Szemerszki Bálint Márk; Chabot Benjamin Sebastian 8; Balogh Mátyás Géza 9/3; Viktor Máté Brunó 3/3; Berzicai Kevin

VÁLTOZÁSOK AZ NB/II KERETBEN – TÁVOZÓK

Ha új szezon, akkor változások is lesznek a keretben. Az első részben a távozóktól veszünk búcsút.

VAN DER MEER Lóránd

Lóci a 2020/2021-es szezonban érkezett hozzánk és az első évtől kezdve meghatározó tagja volt a csapatunknak. Elsősorban szervező készsége, kreativitása és játékintelligenciája, valamint az NB/II mezőnyben is kiemelkedő távoli dobásai nagyon fognak hiányozni. Családjával együtt költözik el Budapestről, az egész csapat nevében kívánunk neki sok sikert edzői karrierjének kiteljesedéséhez!

REITER Bence

Rejci szintén 2020/2021-es bajnokságban csatlakozott a Kandó SC-hez. Munkamorálja tette a társaság motorjává a pályán, nagyon remélem, hogy lesz aki ezt az örökséget át tudja majd venni tőle! Az elmúlt években megtanultuk, hogy nem csak a labda tud pörögni a kezei között… Szívből szorítunk, hogy valósítsd meg az álmaidat a civil életben is!.

BATBAATAR Zsambalocsir

Az alig 1 éve érkezett Zsamba így nem töltött sok időt nálunk. Agilitása mindenképpen kiemelkedő volt az elmúlt szezonban és akadtak igen emlékezetes pillanati is, személyes célja elérése érdekében azonban az új szezonban máshol próbál szerencsét. Sok sikert Zsamba!

BAATARSUKH Anuujin

Bár a MEFOB csapatban már évek óta az Óbuda Egyetemet (Mechatronikai Mérnök lett 2023 nyarán, amihez külön gratulálunk) erősítette, NB/II csapatunkhoz csak az előző szezonban csatlakozott. AJ-ben megismerhettük milyen az amikor a fizikalitás és a győzni akarás párosul. Sajnálatos sérülése lerövidítette a szezonját nálunk és a nyáron hazaköltözött Mongóliába. Sok sikert AJ a civil és kosárlabda életben is!

2024/2025 KOSÁRLABDA BEHARANGOZÓ

Újra itt a szeptember, új tanév, új versenyszezon – beharangozónk első részében az előttünk álló szezonnal kapcsolatos terveinkről osztunk meg részleteket.

NB/II
Az MKOSZ (Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége) elfogadta egyesületünk nevezését az NB/II versenysorozatra, ahol várhatóan a Közép régió valamelyik csoportjába kerül majd besorolásra. A lebonyolítás idén is megegyezik az előző szezonban bevezetett alapszakasz és rájátszás párossal. Miután az előző szezonban éppen, hogy lemaradtunk a középház küzdelmeiről ezért az idei évben a középház biztos elérése lehet a célunk, amihez az alapszakaszban el kell érnünk az 50%-os győzelmi mutatót. Szintén fontos célunk, hogy a MEFOB keretből minél több játékost építsünk be a csapatba. A mögöttünk hagyott bajnoki szezon után a nyáron több változás is történt az NB/II keretben, ugyanis meghatározó játékosok döntöttek úgy, hogy elhagyják a csapatot ilyen-olyan okokból, vagy (talán csak átmenetileg) befejezik a játékot. Az távozókról és érkezőkről részletesebben majd egy következő cikkben foglalkozunk. A csapat felkészítését továbbra is Marossy Dávid végzi, az edzések már el is kezdődtek.


MEFOB

A MEFOB bajnokságban a nevezési időszak még nem kezdődött el, azonban egyértelmű szándékunk, hogy az előző évekhez hasonlóan itt is elindítsuk az Óbudai Egyetem csapatát. A lebonyolításból adódóan (alapszakasz + rájátszás) az egyetemisták túlzás nélkül be fogják járni a fél országot (NYUGAT vagy KELET). Mivel az egyetemi hallgatók között nagy a mozgás, elsősorban a végzősök távozása és gólyák érkezése miatt, ezért a teljes keretünk még nem ismert, így a célkitűzéseinket is csak korlátozottan tudjuk megtenni. A minimum elvárásunk az egyetemi csapat felé, hogy méltón képviseljék az Óbudai Egyetemet és minél több örömet okozzanak minden értük szurkoló hallgatónak és oktatónak. Amennyiben közelebb tudunk kerülni a rájátszást érő helyek egyikéhez, az egyetem és az egyesület vezetése is elégedett lenne, hiszen azt jelenti, hogy tovább fejlődött a kosárlabda élet nálunk.

A csapat felkészítését továbbra is Őri Gergely tanár úr végzi, az edzések várhatóan szeptember közepén kezdődnek.

Bajnoki menetrendek, időpontok és helyszínek

Az egyes bajnokságok sorsolása csak szeptember közepén, október elején történnek, ezért jelen pillanatban további részlettel nem tudunk szolgálni. Amint ismerté vállnak a mérkőzések időpontjai, közzé tesszük itt a www.kandosc.hu oldalon is az Események alatt.

Hazai mérkőzéseink továbbra is a Lónyay utcai Református Gimnázium termében (IX. ker Budapest Kinizsi utca 1-7) kerülnek megrendezésre.

Hajrá Kandó! Hajrá Óbudai Egyetem!

Kosárlabda férfi MEFOB: győzelemmel vártuk a Mikulást az idei utolsó hazai mérkőzésen

Szorossá tette a Veszprém a hajrát, de ha szűkösen is, hoztuk az alsóházi csapatok csatáját

Óbudai Egyetem Kandó SC – VESC: 85 – 78 (29-17, 23-17, 14-23, 19-21)
Lónyay Református Gimnázium, 20 néző. V.: Hartai Tamás , Gyurka Tamás


Óbudai Egyetem Kandó SC: Balázs 10/3, Veres 8/6, Puskás 2, Karakó 29, Baatarsukh 27/6
Csere: Pálvölgyi 6, Bogdán 1, Katatics 2, Berzicai. Edző: Őri Gergely.
VESC: Németh , Lénárt 19/12, Végh 26, Matafu 33/18, Halász .
Csere: Vicai, Lengyel, Csernák. Edző: Kerekes Gábor

A hazai együttes kapta el jobban a rajtot, az első 5 percben a vendég Veszprém együttese
mindössze 2 pontot tudott szerezni, így már az 5. percben 14 pontos előnyre tettek szert az
óbudaiak (16-2). A 9. percben már 18 ponttal is vezettek a fővárosiak (29-11), de a negyed
végére nem hagyta magát a veszprémi gárda és 12 pontra zárkóztak (29-17).
A folytatásban a sűrű rotációval játszó hazaiak 16-18 pontnál jobban nem tudtak meglépni a
vendégektől, így a félidőben maradt a 18 pontos óbudai vezetés (52-34).
A 3. negyedben a hazai csapat leeresztett, a bátor dobókedvvel játszó vendégek pedig a
Matafu (33/18 pont, 20 lepattanó, 6 szerzett labda), Végh (26 pont), Lénárt (19/12 pont) trió
vezérletével vérszemet kapva 7 pontra zárkoztak fel (61-54), amit természetesen óbudai
időkérés követett. A negyed végéig számottevő változás nem történt, 9 pontos hazai
vezetéssel fordultak a csapatok a záró etapra (66-57).
A 4. negyedben az óbudaiak a dupla-dupláig jutó centerpáros Karakó (29 pont, 21 lepattanó)
és Baatarsukh (27/6 pont, 18 lepattanó, 3 blokk) duó pontjaira támaszkodva nem hagyták
közelebb férkőzni a vendégeket, folyamatosan 14 pont körüli előnyt tudtak tartani a lelkesen
és nagy szívvel játszó veszprémi csapat ellen. 2 perccel a mérkőzés vége előtt a vendégek
még indítottak egy nagy hajrát, 3 triplát is bevertek, így ugyan hiába jöttek fel 5 pontra is (83-
78), nem maradt már több idő, így 7 pontos hazai győzelem született (85-78).

Edzői nyilatkozatok

Őri Gergely: Egy viszonylag könnyebb és sima mérkőzésből sikerült egy szorosabb meccset
játszanunk. 18 pontos vezetésnél kiengedtünk, úgy gondoltuk, hogy zsebünkben a találkozó,
így ellenfelünk vérszemet kapott és magunkra hoztuk őket.
Ugyan nem forgott veszélyben a győzelmünk, de nem vagyok elégedett a csapat
teljesítményével.
A veszprémieknek gratulálok a küzdéshez és további sok sikert nekik a bajnokságban.

Kerekes Gábor: Végtelenül büszke vagyok a fiúkra, ezzel a kerettel és rotációval is kihozták
a maximumot magukból. Voltak hibák a játékunkban, bizonyos pillanatokban rosszul
meghozott döntésekkel, de alapvetően egy szép játékot láttam.
Az óbudaiaknak további sok sikert kívánok a bajnokság további részében.

Kosárlabda Férfi NBII: megvan az első győzelmünk, legyőztük a BKG-t

2023-11-19

Régóta vártuk már, hogy nekünk is kijöjjön a lépés az NB2 Közép A csoportjában és mikor ha nem most egy alsóházi rangadón.

Kandó SC Óbudai Egyetem – BKG PRÍMA Szigetszentmiklós 75 – 62

Kifejezetten jól kezdtük a találkozót, betaláltunk kintről-bentről elsősorban BAATARSUKH ANUUJIN (AJ) villogott (11 pont az első nyegyedben), valamint VAN DER MEER csillogtatta irányítói képességeit és szervezte jól a játékot új szerepkörében, amikor kellett betalált távolról is. Az első negyed 8. percére sikerült egy 10 pontos előnyt szereznünk, azonban elég volt néhány figyelmetlenség és visszakapszkodott a BKG a negyed végére, így 4 pont maradt az előnyből.

A második negyedben AJ mellé REITER és KORMÁNYOS is beszált a pontgyártásba, igaz az ellenfél sem maradt adós és ha minimális különbséggel is, de a BKG nyerte a 2. negyedet, így 3 pontos előnnyel mehettünk a nagyszünetre és izgalmas második félidőre számíthattunk. Ami látszott a csapaton, hogy a korábbi mérkőzésekkel ellentétben, hogy ezúttal minden pályára lépő szemében égett a tűz, és ez akár bizakodásra is adhatott okot.

Ehhez képest a harmadik negyed nem hozott sok változást, potyogtak a kosarak itt is, ott is. Támadó oldalon kezdett BEÁK is belelendülni és VAN DER MEER-rel közösen 3 triplát süllyesztettek el a BKG gyűrűjében, azonban még így is szinte teljesen elolvadt az előnyünk, maradt a döntés az utolsó negyedre.

És először a mérkőzésen a BKG átvette a vezetést. A korábbi meccseken ilyenkor szoktunk összeomlani, de ez most nem történt meg. A 3. percben újra egál, majd 59-60-nál robbantottunk, és mintha a srácok vért ittak volna védekezésben, hiszen az 5. és 8. perc között nem kaptunk kosarat, és több labdaszerzés és jó lepattanózás eredménye képpen a túloldalon tudtunk több könnyű pontot szerezni és néhány triplával terhelni a BKG kosarát. Az utolsó negyedben VAN DER MEER 10 pontot szerzett és a hatékony védekezéssel együtt 20-8-ra tudtuk nyerni a negyedet és ezzel együtt a mérkőzést.

A mérkőzésen többen is kifejezetten jó produkciót nyújtottak, de elsősorban azt a csapatszellemet szeretném kiemelni, aminek következtében mindenki aki a pályára lépett tudta hogy mit kell tegyen ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a parkettet. Legyen az pontszerzés, lepattanó vagy egy-egy jó védekezés.

Kandó SC – Óbudai Egyetem: Van Der Meer Loránd 24/15, Baatarsukh Anuujin 23/9, Reiter Bence 11/6,

Beák Gábor 10/3, Dr. Kormányos Zoltán 5 Csere: Major Előd 2; Tóth Ádám; Marossy Barnabás

Kosárlabda férfi MEFOB: tartalékosan 3 negyeden át bírtuk a tempót a Corvinus ellen…

Őri Gergely beszámolója a mérkőzésről:

Hétfőn elkezdődött az idei kosár Mefob bajnokság. A hétvégén még kérdéses volt, hogy a hétfő esti mérkőzésen ki tudunk-e állni a Közgáz ellen, mert sajnos sokaknak a csoportos játékengedélye, vagy a sportorvosi engedélyük nem készült el… Így végül 6 fővel vágtunk neki a szezonnyitó találkozónak.

A mérkőzés elején mindkettő együttesen nagyon érződött a szezon kezdete, közel két perc után született meg az első kosár.
Másfél negyedig meglepően egész szoros volt a mérkőzés, csak 4 ponttal vezetett a Közgáz, aztán kicsit megrázták magukat és a félidőre már 18 ponttal elhúztak. Ennek ellenére nem esett szét a csapat, vissza tudtunk jönni még 8 pontos hátrányba, sőt a záró negyed kezdetén is még lőtávon belül voltunk.  A 4. negyedre már érthetően nem bírtuk tovább, elfáradtunk, így a végére egy nagyobb különbségű vereséget szenvedtünk.

Úgy érzem kihoztuk a maximumot, ami most ebben a meccsben benne volt, hatalmasat küzdöttek a srácok! Sokszor megnehezítettük a Közgáz dolgát, kellemetlen perceket okozva nekik.
Gratulálok a srácoknak a küzdeni akarásért és a kitartásért, példaértékű volt!
A Közgáznak természetesen gratulálunk a győzelemhez és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban.

Óbudai Egyetem Kandó SC: Puskás Bendegúz 21/6; Leveleki Bence 7/3; Szemerszki Bálint 2; Baatarshuk Anuujin 12/6; Balázs Benjámin 8 Csere: Marossy Barnabás 3/3

Kosárlabda Férfi NBII: nem borult a papírforma a MAFC Martos ellen

2023-10-08

Első idei hazai mérkőzésünkre szép számmal látogattak ki szurkolóink is, ahol nem kisebb feladat várt ránk, mint a tavalyi csoportelső MAFC Martos elleni küzdelem.

A küzdelem szó szerint értendő, mert egy roppant rutinos és egyben fizikális társaság ellen kellett felvenni a kesztyűt. A srácok nem adták olcsón a bőrünket, azonban mind az első (8-15), mind a második negyedben (16-25) igencsak akadozott a játékunk a támadó oldalon így a félidőben elért 24 dobott pontunkra nem lehetünk büszkék 40 kapott ellenében.

A második félidőre sikerült felpörögni arra a szintre amivel eredményesen lehet kosárlabdázni a Martos ellen, és habár szűken, de sikerült a 3. negyedet megnyernünk (21-16) ami életben tartotta a reményeinket az utolsó negyedre. Az 4. negyed közepéig tartottuk magunkat, de 10 pont alá már nem tudtuk csökkenteni a különbséget és az utolsó 3-4 percben a Martos végleg eldöntötte a meccset.

A pozitívumok közé sorolhatjuk a srácok odaadását és küzdeni tudádását amit a védekezésben bele tettek a mérkőzésbe, hiszen csak egy etapban kaptunk 20 pont felett, de a kreatív támadásépítésekre nem maradt már energia.

Következő mérkőzésünk október 15 vasárnap a Hepp kupában, lehet javítani és visszavágni a Budafok II ellen.

Kandó SC – Óbudai Egyetem: Beák Gábor 13/6; Van Der Meer Loránd 12/9; Groska Ádám 8/6; Reiter Bence 2; Dr. Varga István 3; Csere: Tárnok Róbert 12/6; Major Előd 7; Dr. Kormányos Zoltán 2; Kiss Máté; Tóth Ádám; Marossy Barnabás